Lépjünk Szent Márton nyomába! Horváth József atya gondolatai Szent Mártonról: A szellemileg és lelkileg igényes Márton
Ezen a héten, január 13-án emlékezett meg a katolikus egyház Szent Márton szellemi és lelki mesteréről, Szent Hiláriuszról, Pictavium (Poitiers) püspökéről. Sulpicius Severus a Márton élete című művében meglepő részletességgel leírta, hogy mennyire fontos volt Márton számára Szent Hiláriusz, akiben kora egyházának leghitelesebb képviselőjét látta. Őt kereste fel először, amikor megvált a katonaságtól (871 km). Az ő beleegyezésével indult (1750 km) el Pannóniába, szülei megtérítésre, miközben „sok kéréssel és könnyel kérve kérte, hogy térjen vissza”.
Pannóniából visszatért Galliába, Poitiers-be (1750 km) Hiláriuszhoz, akit közben „az eretnekek sokasága száműzetésbe kényszerített”. Ekkor Márton a magányba, remeteségbe (Milánó, Gallinária szigete 963 km) vonult vissza. Nem a szó, hanem az ima erejével akart harcolni az akkori egyházat elárasztó tévtanítással, az arianizmussal szemben. Jól tudta, hogy eredményesebb lesz a munkája, ha többet beszél Istennel az emberekről, mint az embereknek az Istenről.
Gallinária szigetén volt remeteségben, amikor megtudta, hogy a száműzött Hiláriusz püspök a Constantinus császár engedélyével visszatérhetett. Rómában szeretett volna vele találkozni, ezért Gallinária szigetéről Rómába (483 km) ment, de Hiláriusz már eltávozott onnét. Innét utána ment Poitiersbe (1487 km). Hiláriusz püspök ott „szívélyesen fogadta”.
Ha összeadjuk a kilométereket, amelyet Márton szinte csak Hiláriusz püspökkel való találkozás okán tett meg, tekintélyes számot kapunk, 7557 km. Ezeknek az utaknak a megtétele is bizonyítja, hogy mennyire fontos volt Márton számára Hiláriusz személye.
Nem valószínű, hogy igénybe vette az akkor rendelkezésre álló akár ökör-, öszvér-, lóvontatású, két vagy négykerekű kocsikat. Az sem valószínű, hogy lóháton tette volna meg ezeket az utakat. Az ő remete lelkisége, egyszerűsége inkább a gyalogos közlekedést választhatta, amelynek ritmusát megtanulhatta a katonai kiképzés során, hiszen a legionáriusok előírt menetteljesítménye napi 30 km volt, teljes menetfelszereléssel.
Az utazás inkább zarándoklat lehetett számára, amit imádságban, Istennel való párbeszédben töltött. Ezt annál is inkább feltételezhetjük, mert az imádság volt Márton legkedvesebb „időtöltése”. Bár az idő és tér dimenziójában élt, lelke, szelleme mégis inkább otthon érezte magát a természetfeletti világban, az Istennel való párbeszédben.
Neki fontos volt Hiláriusz tudása és hiteles élete, mert Márton szellemileg és lelkileg igényes ember volt, aki a szellemi és lelki igényének a táplálásáért hosszú és fárasztó utakat is képes volt megtenni. Ez viszont feltételez nem kevés erőnlétet, fizikai állapotot, de kőkemény akaratot is.