Lépjünk Szent Márton nyomába! - Horváth József atya gondolatai: Honnét volt Szent Mártonnak lelki energiája
Húsvét 2. vasárnapján ünnepeltük az isteni irgalmasságot. Szent Márton úgy vonult be a köztudatba, mint az irgalmas szeretet szentje. Ám energiaforrás nélkül nincs sem fizikai, sem lelki energia. Ha kifogy az üzemanyag az autó benzintankjából, leáll a jármű. A szabadság, a vasárnap is azt a célt szolgálja, hogy az ember feltöltődjék testi - lelki energiával.
Szent Márton ábrázolások jelentős része a köpenyfelezés eseménye. A liberális francia, de szent Márton tiszteletét mégis előnyben részesítő körök mellőzni akarván a szentet, deszakraziláják, és „citoyen partagé”-nak, „osztó polgárnak” nevezik. Így próbálnak személyében, az emberi önzésnek teret adó fogyasztói társadalmi szemléletnek ellensúlyt adni.
A tapasztalati világon túl nem látó embernek eszébe sem jut feltenni a kérdést, mégis, miért volt Márton, a katona, a szerzetes, püspök olyan amilyen. Honnét volt a lelki energiája ahhoz, hogy korának szemléletével szemben, amikor még bőven keveredtek a pogány és a keresztény viselkedési módok, egy egészen másfajta cselekvési módot képviseljen?
Kortársa és életrajzírója, Sulpicius Severus Mártonnak azon életszakaszáról, amikor Márton éppen apja kényszerítésére katonai kiképzésben részesült és az amiens-i köpenyfelezés is történt, ezt írta:
„Megelégedett egyetlen rabszolga kísérővel, akivel azonban szerepet cserélt. Ő, az ura szolgálta ki szolgáját, sőt annak lábbelijét is Márton húzta le és maga tisztította. Az ételt is közösen fogyasztották, ráadásul igen gyakran ő szolgált fel neki az asztalnál. Megkeresztelkedése előtt három évet töltött a hadseregben, de mentes volt azon bűnöktől, melyek a katonaságnál szolgáló emberekre jellemzőek. Igen jóindulatú volt a társaival szemben: csodálatra méltó szeretet, valamint emberi mértéket felülmúló türelem és alázatosság jellemezte. Életvitelének szerénységét nem szükséges külön dicsérni, mert már abban az időben úgy élt, hogy inkább vélték szerzetesnek, mint katonának. Ezen tetteivel annyira megnyerte magának a katonatársait, hogy csodálatos szeretettel vették körül. Bár még nem született újjá Krisztusban, jó cselekedetei miatt a keresztség várományosának bizonyult: virrasztott a betegek mellett, segített a nyomorultakon, táplálta a szűkölködőket, ruhával látta el a mezíteleneket, és a mindennapi élelemre szükségesen kívül semmit sem tartott meg magának a zsoldjából. Már ekkor sem csak süket hallgatója volt az evangéliumnak, és nem törődött a holnappal.”
A mártoni lelkületnek eme leírása után kezdi el Sulpicius Severus a köpenyfelezés történetét: „így történt meg egy szokottnál jóval keményebb tél közepén...”
Mindezekből két dolog következik. Az egyik, hogy a köpenyfelezés nem egy elszigetelt eseménye volt Márton életének, hanem hívő életszemléletének természetes megnyilatkozása volt. A másik, hogy ennek a forradalmi és szokatlan magatartási formának lelki forrása csak a mélységes Isten kapcsolata lehetett. Sulpicius Severus leírta még Márton álmát, amikor a köpenyt már a szentektől és angyaloktól körülvett Jézus vállán látta, aki azt mondta „"Márton takart be ezzel a ruhával, pedig még katekumen." Majd végkövetkeztetésként még hozzá teszi „e szent ember a látomása után sem vágyódott hiú emberi dicsőségre, hanem tettében Isten jóságát ismerte fel.”
Szent Márton életrajzának ezek a szövegösszefüggései világossá teszik, hogy a köpenyfelezés nem pillanatnyi fellobbanás volt, hanem természetesen következett a hívő életszemléletéből és a szoros istenkapcsolatából.
Horváth József