Egyházmegyei zarándoklat Tours-ba - beszámoló 1.
Folytatódik sorozatunk, amelyben az egyházmegyei zarándoklat résztvevői foglalták össze élményeiket.
1. Nap
Bécs – Párizs – Tours
Repülős zarándok csoportunk hétfőn nagyon korán, 2.40-kor találkozott a Székesegyház előtti téren, majd gyorsan buszra szálltunk, hogy 3-kor elindulhassunk a bécsi reptér irányába. Az utat imával kezdtük, amit a Püspök Atya vezetett. A repülőút hamar eltelt, gyönyörködtünk a látványban és sokat beszélgettünk. Voltak, akik először repültek, ők megkönnyebbülten hagyták el a gépet Párizsban. Nekem a csoport nagy része még ismeretlen volt, hiszen csak 1 hónapja vagyok Szombathelyen, de mindenki nyitott volt felém, így jó alkalom lett, hogy megismerkedjek egyházmegyénk zarándokaival. Miután fölszálltunk transzferbuszunkra, Párizs történelmi központját látogattuk meg idegenvezetőnk, Dr. Tóth Ferenc élvezetes kalauzolásával. Mivel kevés időnk volt a látnivalók többségét a buszból tekintettük meg: a Diadalívet, a Champs-Élyslées-t, a Concorde-t, a Louvre és a Pantheon-t. A Montmartre-n viszont volt lehetőségünk leszállni, és a Sacre Coeur bazilika impozáns hátterével közös fényképet készíteni. Ezután találkoztunk a buszos zarándokokkal, akikkel közösen folytattuk utunkat Tours irányába. Tours-ban egy gyönyörű kápolnában miséztünk, közel a Székesegyházhoz, Szent Máté tiszteletére, majd elfoglaltuk szállásunkat és jó hangulatban megvacsoráztunk. A hosszú nap után lelkiekben gazdagodva, de kellően fáradtan, tértünk nyugovóra.
Pió testvér, ferencesek
A keddi, időjárásban nem túl szerencsés nap után, bizakodva néztünk a Szent Márton kultuszát őrző újabb emlékhelyek meglátogatása felé.
A reggeli nap az időjárás kegyességét mutatta, bár a hőmérséklet csak délutánra vált kellemes meleggé, időnként túl meleggé, főleg a buszban...
Reggelink a szokásos francia „büfé reggeli”. Az indulásra kész csoportunk berzenkedősen vidám volt, ami jó éjszakai pihenésre engedett következtetni. Püspök úr vezetésével lelkileg is hamar ráhangolódtunk úticélunkra. Reggeli imát, Szent Márton litániát végeztünk és énekeket énekeltünk. Sajnos a reggeli csúcs miatt keveredtünk rá a Poitiers felé vezető mintegy 120 km-es autópályára, bár kitűnő sofőreink káprázatos manőverei minden akadályt hamar leküzdöttek.
Az utazás megengedte, hogy Dr. Tóth Ferenc útikalauzunk kis történelmi áttekintést adjon, és elemezze a „mellettünk elsuhanó tájat”, amelyet a Loire mellékfolyója, a Vienne szel át.
Poitiers a római korból származó város a maga hagyományvilágával: nagyméretű köveket állítottak fel az itt élő őslakosok, amely pogány kultikus szokások ellen erélyesen küzdött Szent Márton. Két nevezetes csata is kötődik ehhez a városhoz: 732-ben Martell Károly itt győzte le a mór csapatokat. 1356-ban pedig a francia sereg szenvedett el vereséget az angoloktól, amelynek eredményeként II. Lajos is fogságba esett.
A városba érve megkezdtük az emlékhelyek és templomok felkeresését, látogatását. A székesegyház, Notre Dame – la-Grande kezdetektől fogva püspöki székhely: Szent Hiláriusz volt elődje és tanítója Szent Mártonnak. A templom Poitiers büszkesége egyben a románkori építészet egyik legszebb franciaországi példája, amely a XV. századra nyerte el végső formáját. A valamikori külsőleg is festett homlokzaton bibliai jelenetek vannak. Szent Hiláriusz és Szent Márton is meg lett örökítve, de a vallásháborúk és s forradalom miatt mára már csak arctalanul láthatók. A belsőleg ma is gazdagon festett templom háromhajós, amelynek oldalkápolnái későbbi eredetűek. Ekkor építették a tartópilléreket a gótika szellemében. Szent Hiláriusz, Szent Márton, Jaenne d-Arce életéből szobrok festmények, színes üvegablakok láthatók. Különleges szobor ábrázolja Szent Annát.
Az oltár felett festett Madonna szobor ékeskedik.
Hálánk kifejezéséül az „Egek ékessége...” kezdetű énekkel köszöntöttük a Szűzanyát.
Utunk a Szt. Porchaire román stílusú templomhoz vezetett, amelyet 1068-ban kezdtek építeni, végleges formáját 1520-ban nyerte el, ami így a belső tér gótikus kialakítását eredményezte. Fontos állomásává vált a Szent Jakab zarándokútnak.
További belvárosi, kissé hűvös időben tett sétánk során felkerestük a Szent Hiláriusz bazilikát. Szerencsés sorsunk úgy hozta, hogy az Úrangyalára érkezvén, evvel kezdtük látogatásunkat. A többszöri átépítés: tűzvész, feldúlások után a 12. században alakult ki a mai formája a héthajós bazilika, melyben új tartóíveket és oszlopokat kellett megerősítés céljából építeni. Mondhatom impozáns, lenyűgöző látványban volt részünk, melyet a színes üvegablakok témái csak fokoztak: Szent Márton csatlakozik Szent Hiláriuszhoz, aki ördögűzővé nevezi ki. Álmában visszatér hazájába szüleihez, akiket megtérít, édesanyját megkereszteli. Csak úgy kapkodtuk a fejünket a sok látnivaló miatt. Ezt még tetézte Géza atya időnkénti kiegészítő előadása: Szent Mártonnal kapcsolatban mindenhol mindent tudott. Bevallom a csodálkozástól nem egyszer tátva maradt a szám. Becses értéknek számítanak a festett oszlopok és a 12. századi freskórészlet: Szent Márton nem katonaként megosztja köpenyét a koldussal.
A délelőtt sok látnivalója és annak kinek-kinek eltérő befogadása, a bazilikában készült csoportképen meg is látszik a „mosolygós jó képet vágok” igyekezet ellenére. Kissé zúgó fejjel és egyéni imával búcsúztunk Szent Hiláriusz ereklyéjétől.
A némileg, árnyékban még hűvös időben, céloztuk meg a Notre Dame-t ahonnan a busz indult. Az ügyesebb útitársak ettek-ittak, sőt még vásároltak is. Mi örültünk, hogy elértük a teret ahol finom kusz-kuszos bárány sültet ettünk és élveztük a napsütést.
Toborzót nem kellett tartani, de a fáradtságtól potyadozó zarándoktársak miatt kissé késve indultunk a következő Szent Márton emlékhelyre Liguge-ba, ahonnét tulajdonképpen elindult Szent Márton francia honbeli, áldásos működése kora és mindannyiunk számára.
Ligugéba utazásunk során egy elindulás kori pillanatképet gondoltam tovább. A magam részéről a két fél részből összeverődött és összekovácsolódott csoportunkat nagyon jónak tartom: imában, énekben és mindenben ami egy ilyen fontos zarándoklathoz tartozik. Úgy csatlakozott hozzánk dr. Puskás Tivadar polgármester úr és kísérete, hogy szinte észrevétlenek voltak: avval a természetességgel és lelkülettel, mint bármelyik társunk. Azt hiszem ez mindannyiunk számára örömteli és egyben tanulságos is: lehet így is. Kár, hogy kötelessége idő előtt hazaparancsolata.
Megérkeztünk Szent Márton első működési városába. A rengeteg ott kapott információ estére kezdett már összekuszálódni bennünk. Szent Hiláriusz hívta ide. Szerzetes társaival remeteségben élt. Talán ez volt Európában az első szerzetes közösség. 361-ben rendet alapított és telepítette a nyugati világ első szerzetes kolostorát. Később lett Tours-i püspök.
Áll még az a román kápolna ahová a katekumenek feltámasztásának csodáját teszik.
Templom templom hátán épült, átépítések történtek. Ma a bencések lakják a több részletben épült kolostort akik ásatásokba kezdtek a szentmártoni emlékek felkutatására. Jelenleg a volt kolostori templom amely a 16. században alakítottak reneszánsz stílusúvá a fa kapuján őrzi a legismertebb szentmártoni ábrázolást: megosztja köpenyét a koldussal(Jézussal) fafaragás formájában. Ma plébániatemplom.
A nagyon kedves bencés szerzetes az ő fennhatóságuk alá tartozó tárgyi emlékeket, épületeket olyan alapossággal magyarázta, hogy számomra megjegyezhetetlen. Annyi bizonyos, hogy Szent Márton után a 10. század körül kezdődtek a korábbi templomok építései, később megerősítései, harangtorony építése, míg a fent említett időre alakult ki a mai kép.
A bencések 1920 körül új templomot építettek maguknak, amit 2001-ben renováltak, átépítettek. Nekünk ez már sok volt, mert több mint 1 órát tartott az ismertetés kevés szentmártoni emlékekkel.
Felüdülésként hatott a szentmise Püspök úr főcelebrálásával amit egy harmadik, egyszerű „kápolnában” mutatott be az atyákkal együtt. Természetesen János atya nem csak szentmise kellékeinek, hanem az énekek határozott intonálásával is hozta jó formáját. Ehhez a felolvasó hölgyek is igyekeztek, sikerrel, társulni.
Püspök atya Szent Pió szerzetes emléknapján mai, szekularizált világunkban a lelki templomok építkezésére hívta fel a figyelmünket, mely szolgáljon embertársaink és magunk javára.
Szentmise után ritmusváltás következett: bencés kegytárgybolt. Sajnos abból a finom süteményből nem lehetett vásárolni amivel a bencés kalauzunk megkínált és ők készítik. No, de azért volt mit vásárolni, ha nem is olcsón. Folyt a nézegetés, választás, visszatevés kinek-kinek elképzelése, pénztárcája szerint. A kínálat érdekessége a kolostorban készített tűzzománc alkotások. A hallottak szerint Shagal is dolgozott ott, több más neves művészen kívül.
Némi unszolásra visszakerültünk a buszba, ahol fizikai állapotunkat és szellemi frissességünket a dicsőséges rózsafüzér elimádkozása után kérdés-vélemény formájában a „kanonoki rózsafüzérezésnek” nevezte, hamarosan Püspök atya.-
Szerencsénkre a teljes elernyedtségből Zoltán atya húzta, „nevettette ki” a társaságot viccmeséléseivel, aminek – bekapcsolódva Püspök atya is – se vége, se hossza nem lett volna, ha közben haza nem érünk.
A reggeliknél lényegesen változatosabb, ízletesebb vacsorával vártak: házi zöldségleves tálba, mustáros sertésszelet pirított burgonyával, nápolyi fagylaltöntettel. Akinek ez sem ízlett, vessen magára.
Mi Isten kegyelmével, Püspök atya lelkivezetésével, az idegen vezetők segítségével, Szent Márton püspök tárgyi emlékeit és lelki hatását, hagyatékát jöttünk felkeresni amelyekkel ma is gazdagodtunk.
Szent Márton püspök! Krisztus megjelent Neked, miután a didergő koldussal megosztottad köpenyedet, hogy igazolja: „amit eggyel tettetek a legkisebbek közül azt Velem tettétek!” Amit halálod előtt mondták: „ nem vonakodom a munkától” abban megmutatkozott apostoli buzgóságot. Add, hogy mi is észrevegyük rászoruló embertársainkat és Isten országának építésén munkálkodjunk! Ámen.(Dr. Boda-Novy Zsolt és felesége)