A másik emberben, a városkapuban, a rám bízottban észre kell venni, hogy egymásért vagyunk
Egyházmegyénk védőszentjére, Szent Mártonra november 8-án ünnepi szentmisében emlékeztek a székesegyházban. Az ünnepi misét Dr. Székely János megyéspüspökkel és Fekete Szabolcs Benedek segédpüspökkel valamint az egyházmegye papjaival bemutatta és a szentbeszédet mondta Fazakas Márton csornai premontrei apát.
A szentmise elején János püspök köszöntötte a jelenlévőket és a szentmise főcelebránsát.
Márton apát úr köszönetet mondott szentbeszéde elején a felkérésért, hogy a szentmisét bemutassa és tanítsa a híveket. Három gondolatot hozott a prédikációba. Első dolog a szerzetesi név választása volt: hogyan lett Márton a szerzetesi neve. Ez a név kötelez. A második, hogy Márton Pannoniában született. Ő az első magyar szent. Bejárva Európát Márton szentté tudott és szentté akart válni. Mai kihívás ismét. A mai fiatalok hogyan viselkednek, hogy viszik el, amit tőlünk kaptak? Vajon rájuk is büszke lehet szülőföldjük? Márton elindult valamivel felvértezve, amit itt kapott, ami elég volt ahhoz, hogy ma itt őt emlegessük. Szeressünk az ő nyomdokában járni, felnézzünk rá, megcsodáljuk nagyságát. Azért járta be ezt az utat, hogy közelebb kerüljön Istenhez, az örök boldogsághoz. Mindkettő fontos a ma emberének is. Ha megnézzük, Márton óta Pannónia földje sokaknak megadta a lehetőséget, hogy szentté váljon. Ha a népünkre tekintünk, sorra és bizony sokáig lehetne sorolni a példákat. Vajon miből merítettek erőt? Mi tudunk-e sziklák lenni környezetünk, esetleg a népünk számára? Sokaknak sikerült. Talán ha nem is nagy méretekben, de nekünk is sikerülhet. A harmadik gondolat a bújócska. Márton próbálkozik ezzel a lehetőséggel, de az a sors, amelyet maga előtt lát, arra készteti, hogy elbújjon a püspökség elöl. Vajon nem volt igaza Mártonnak? Óriási közhely, de igazság is. Az emberekkel való foglalkozás a legnehezebb. Meghallgatni, elfogadni, gyógyítani. A bújócska után hangzik el: "nem vonakodom a munkától".
A bújócskát mi is játsszuk, amikor az Isten szándékát nem vesszük figyelembe az életünkben, és elrejtőzünk.Ez az Isten elöl való rejtőzködés gyönyörű példája a XXI. század emberének, mindig van okunk és magyarázatunk a rejtőzködésre. Mintha félnénk az Isten elé állni. Pedig tudjuk, hogy az Úristen annyit kér, amit véghez tudunk vinni. Minden kereszthez ad kellő erőt és kegyelmet. Mártonkodjunk itt Márton nap környékén környezetünkben, irányítsuk figyelmünket erre a színes egyéniségű férfira! Mi Márton titka? Miért szeretjük ennyire? Számtalan falu és templom viseli a nevét. A másik emberben, a városkapuban, a rám bízottban, a tőlem függőben, a tőlem nem függőben észrevenni azt, hogy egymásért is vagyunk. Nehéz feladat ez nekünk, mivel mindenki önmegvalósításba kezdett. Hol járunk a Mártonná válás útján? Mindenkinek magának kell ezt a kérdést megválaszolni. A vasiak nehezített pályán mennek...
A záróáldás előtt Kiss István karitász igazgató köszönte meg apát úrnak a tanítását.
Márton apát a szentmise végén kifejezte háláját az egyházmegye támogatásáért, szeretetéért, amit a premontrei rend kap.