Lépjünk Szent Márton nyomába! Az égre tekintő Márton - Horváth József atya gondolatai Szent Mártonról
Szent Márton jubileumi évében sokan sokféle módon beszélnek szent Mártonról. Olyan programok címéül választják a nevét, amihez neki semmi kapcsolata nincs. A Szombathely „Szent Márton városának” nevezi magát. Jogosan, jogtalanul, nem tudom. Minden esetre a város címere kiegészül a Szent Mártonhoz fűződő leghíresebb jelenettel, amikor Márton a katona, megosztja köpenyét a koldussal. Ez mind szép és jó, de ha Szent Márton lelke, lelkülete nem él a város lakóinak a szívében és az életében, az egész nem lesz több, „mint pengő érc és zengő cimbalom”. Kérdés, hogy vannak-e ma Szent Márton városának jó érzésű, Márton lelkületét megismerni és követni akaró polgárai, akik társai szeretnének lenni Marmoutiers-i közösségében?
Kortársa és életrajzírója ezt írta: „püspökké szentelése után... egy ideig a temploma melletti kis cellájában lakott, majd mikor már nem tudta elviselni a látogatók zavaró sokaságát, a városon kívül körülbelül kétmérföldnyire, remeteséget épített magának... Márton kis cellát ácsolt fából, és a testvérek közül sokan ugyanezt tették, a legtöbben azonban a felettük magasodó hegy üreges szikláiban készítettek maguknak remetelakot. Majdnem nyolcvan tanítvány élt ott, akiket a szent mester példája nevelt.”
A mai rohanó világban mindenféle eszközökön keresztül záporoznak, kivétel nélkül minden emberre, az információk, tele szörnyűségekkel, ostobaságokkal és hiábavalóságokkal, amelyben kiválogatni a jót a rossztól, és egyáltalán feldolgozni, képtelenség. Ezek mértéken felül terhelik meg az idegrendszert, aminek a végkifejlete talán a depresszió, talán valami más nem kívánatos betegség. Kellene valamiféle védő pajzs a belső nyugalomnak, és az idegrendszer épségének megőrzése érdekében.
Ez lehetne Szent Márton példája, aki mint mágnes vonzotta maga mellé az Istent kereső és igényesebb életformát élni akarókat. Életrajzírója, aki hosszabb időt töltött vele a magányában ezt írta: „tetteit valamennyire szavakkal is ki lehet fejezni, de benső életét, mindennapi viselkedését és mindig az égre tekintő lelkületét: soha semmiféle beszéd nem fogja tudni kifejezni.”
Márton életének tartalmat, az ő „égre tekintő lelkülete” adott. Ez töltötte el benső életét, amiből viselkedése és minden megnyilatkozása fakadt. De jó is lenne, ha ezen a téren követői akadnának! Mennyire meg tudna változni az élet, ami ez által szebb, gazdagabb, és egészségesebb lehetne.
Márton tudatosan vonult remeteségbe. Tette ezt azért, nehogy felőrölje az akkor még lassan döcögő, ma már szédületes sebességgel száguldó világ. Ezért lett ő az „égre tekintő” ember. Mint egy hatalmas lelki teleszkóp, aki az intenzív Isten – kapcsolatában gyűjtötte össze azt a mérhetetlen természetfölötti energiát, ami még ma is töretlen erővel sugárzik belőle. A kérdés az, hogy mennyire képes a mai ember úgy élni, hogy nemcsak a Mártonra vonatkozó adatok vannak a fejében, hanem az ő lelkülete is.