Lépjünk Szent Márton nyomába! Horváth József atya gondolatai Szent Mártonról: Nem énekeljük hamisan Szent Márton dalát?
A minap egy Szent Márton rendezvényen fogalmazódott meg bennem ez a kérdés. A Szent Márton dalán magát a mártoni életművet értem. Azt az életművet, amelyben egy szent élte az életét egyszerűségben, tisztaságban, böjtben, szeretetben és imádságban. Csakhogy ezekkel a fogalmakkal mi, mai emberek, nem igen tudunk mit kezdeni.
Az egyszerűség helyett a reklámok felsrófolta lázban égünk, és nem kevesen azt hiszik, hogy a megvásárolt tárgyak adják az ember igazi értékét. A tisztaság Márton gondolkodásában együtt jelentette a test, a szív, a szándék és a hit tisztaságát. A böjt fogalma is laicizálódott, mert, tisztelet az elkötelezett híveknek, többnyire a felesleges kilók leadását értik alatta. Istenért vállalt böjtnek nem igen van keletje. Ne is beszéljünk korunk hiánycikkéről, a szeretetről, amely Márton számára alapvetően az Isten és az önzetlen emberszeretetet jelentette. Az imádság is kiüresedett, hiszen nem kevesen mondják: imádom a mákos tésztát, vagy akármi mást.
Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy van-e, lesz-e, gondolkodást és embert átalakító ereje a Szent Márton Emlékévnek? Lehet, hogy ott van a baj, hogy csak eseményekben, rendezvényekben, programokban tudunk gondolkodni, ami fogható, leírható, és főleg hírt lehet belőle fabrikálni? Ha a vallásos lénye ragadná meg Szent Márton szülővárosának lakóit, akkor egyre többen mondanák: úgy szeretnénk gondolkodni és élni, ahogyan Szent Márton élt és gondolkodott. Különben visszasüllyed a róla alkotott kép egy olyan Márton - képpé, aminek semmi hatása sincs a gondolkodásunkra.
Hála Isten vannak nagyon jó kezdeményezések, amelyek mint búvó patakok már ott vannak mindennapi életünk valóságában...
Régmúlt idők dolga ez, ma más világot élünk, mondhatná valaki. De ettől a más világot élünk gondolkodástól nem lesz sem jobb, sem tisztességesebb a világ. Kalkuttai Teréz anya nem a beszélők, hanem a cselekvők közé tartozott. Nem kárpálta sem az indiai kormányt, sem a pártokat, hanem észrevette a szenvedőt, a haldoklót ott az utcán és segítette, ahogyan tudott. Ugyanúgy, mint Márton annak idején, aki nem a szociális igazságtalanságokon háborodott fel, hanem megfelezte a köpenyét...
Minap nyilatkozta valaki: számos rendezvényt kell még megszervezni a Jubileumi Szent Márton Év végéig. Mintha Márton esetében csak rendezvényekben és vetélkedőkben lehetne gondolkodni. Igaz, hogy Márton nem szerepelt a médiában, de úgy élt, hogy még az utókor is beleremeg, amikor Márton igazi énjét megtapasztalja.
Érdemes lenne feltenni a kérdést: a Szent Márton Év számos rendezvényét a saját örömünkre szervezzük, vagy pedig Szent Márton lelkületét, viselkedésmódját szeretnénk megtanulni?
Meg lehet, és meg is kell emlékezni a történelmi eseményekről, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek, mint pl. a 48-as szabadságharc, az 56-os forradalom, vagy bármi más hasonló, de egy szentről? Az egészen más.
Érdemes lenni feltenni a kérdést: örülne-e Szent Márton annak, ahogyan emlékezünk rá? Vagy inkább azt mondaná: ne beszéljetek már annyit rólam, hanem osszátok meg, amitek van. Ne rólam beszéljetek, hanem inkább keressétek az Istent. Ha a Szent Márton évben megtelnének a templomok, ha becsületesebbek és tisztességesebbek lennének Savaria mostani polgárai, ha a vasárnap a megszentelődés helye lenne pihenéssel és a szentmisével, akkor Szent Márton biztosan jól érezné magát a körünkben. Ha ilyesféle vágyak fogalmazódnának meg, akkor ő maga is tovább élne az egykori Savaria mostani lakóiban a szívében.
Amikor szüleit jött megtéríteni, szülővárosa nem fogadta be, és kikorbácsolták a városból. Vajon nem éppen az egykori Savaria mai polgárai azok, akik kikorbácsolják Mártont a városból azzal, hogy kialakítanak egy hamis, Mártontól teljesen életidegen Márton képet?
Én ezt nem tudom. Csak éppen eltűnődök egy és más jelenségen...