Lépjünk Szent Márton nyomába! - Horváth József atya gondolatai Szent Mártonról: Püspökként is alázatos Márton
„Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.” írta Márai Sándor. Ez a fajta alázat jellemezhette Szent Mártont is. Alázatos volt gondolkodásmódjában, viselkedésében és ruházatában is. Az sem kábította el, hogy a püspöki méltóság viselője lett.
A legelső, Mártont püspökként ábrázoló festmények, koruk szokásos püspöki öltözetében ábrázolják. Pedig „püspökké szentelése után... ugyanaz maradt, ami volt: szívében alázatos, ruhája szegényes...
Nekünk a püspöki tisztség tekintélyt, méltóságot és felelősséget jelent.
A különböző Szent Márton festmények a szent püspököt a ma használatos püspöki jelvényekkel ábrázolják, mint a mitra (püspöksüveg), a mellkereszt, és a pásztorbot. Ezek Szent Márton korában, a 4. században, még nem voltak ismertek. A mitra a 10 században jelent meg, mint liturgikus főpapi fejfedő, a pásztorbot pedig csak a 11. századtól használatos. A mellkereszt latin szertartásban használata 1274 körül már általános volt, viselése pedig 1570-től kötelező a püspökök számára.
Márton korában még nem voltak ismertek a ma használatos egyházi öltözékek. Ruházata csuha lehetett kámzsával. Ez akkor nem a tisztség megkülönböztető öltözete, hanem a szegény nép mindennapi ruházata volt. Mártonnak nem a ruha, tekintélyt kölcsönző megjelenés, hanem a lelkület volt a fontos, „úgy töltötte be nagy tekintéllyel és kegyelemben a püspöki méltóságot, hogy a szerzetesi életeszményt és erényeket nem adta fel.”
Püspöki palotája sem volt. Megválasztását követően „egy ideig a temploma melletti kis cellájában lakott, majd midőn már nem tudta elviselni a látogatók zavaró sokaságát, a városon kívül körülbelül kétmérföldnyire, remeteséget épített magának. Itt Márton kis cellát ácsolt magának fából.”
Ezzel Márton gyermekkori álma teljesült. Eszménye minden bizonnyal már a 2. század közepétől ismert „sivatagi atyák” életformája lehetett, amely gyermekkora óta vágyként élt a szívében: „midőn tizenkét éves lett, a pusztába kívánkozott. Követte volna vágyát, de éveinek csekély száma megakadályozta tervét, lelkét azonban remeteségek vagy templomok foglalkoztatták, és már gyermekkorában azon elmélkedett, amit később alázatos buzgósággal megvalósított.”
Rá valóban illik Verseghy Ferenc pálos szerzetes, költő négysorosa:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres: és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát.