Lépjünk Szent Márton nyomába! - Horváth József atya gondolatai Szent Mártonról: Szent Márton titka
Folytatódik sorozatunk amelyben Szent Márton személyének, lelkiségének egyes vonásait igyekszünk felvillantani és ezzel példát nyújtani mindenkinek az igazi Krisztus-követésre. Horváth József atya írása.
„Az Isten van valamiként: Minden Gondolatnak alján”
Ady Endre
Szent Márton születésének évfordulójára készülők világviszonylatban egyre többen vannak. Joggal vetődik fel a kérdés: milyen hatalmas erő működött a közel 1700 éve született Mártonban, amely még ma is képes tömegeket megmozgatni? Mi lehet az oka, hogy éppen ő lett a Katolikus Egyháznak, a Boldogságos Szűzanya után a leginkább tisztelt szentje? Miért van az, hogy éppen az ő tiszteletére épült a legtöbb templom, amelynek száma világviszonylatban 10 ezer körül van?
Emberi történetünk szellemi és lelki nagyságait tisztelettel és csodálattal emlegetjük. Tudományos, kulturális és művészeti életünk kiemelkedő alkotóit nagy becsben tartjuk, és élünk a szellemi örökségükből. De életük ritkán szokott követésre érdemes példa lenni az utókor számára.
Szent Márton, ha könyvet nem is, de ma is sugárzó életet hagyott örökségül az utókor számára. Élete, szavai és tettei csodálatos egységben voltak. Ő úgy élt, ahogyan gondolkodott, úgy gondolkodott, ahogyan élt. Értékét és hitelét ennek a kettőnek az egysége adta meg. Ennek a forrása pedig a folytonos táplálkozás az Istenből az imádság által.
Élete teljes egységben volt az Istennel. Talán ki nem mondottan is feltehette a kérdést: mi az Isten terve velem? Élete pedig erre a kérdésre adott válasz volt. Tette azt, amit lelkiismerete szerint, mint Isten reá vonatkozó akaratát, tennie kellett. Ezért is tudott teljes értékű életet élni katonaként, hittanulóként, remeteként, szerzetesként, püspökként.
Sulpicius Severus ezt a folyamatosan Istenre figyelő, Istenből táplálkozó lelki nagyságot fedezte fel Mártonban, amikor a korábban élt hírességekről tömören ezt írta: „úgy vélték... hogy egyedül az emberi emlékezet számára kell halhatatlanná tenni magukat”. Azért is írta meg könyvét, mert remélte, „a szent életű férfi életét mások számára eljövendő példakép” lesz, „és általa az olvasók az igazi bölcsességre és az égi katonaságra, valamint az isteni erényre vágyódnak”.
A kapcsolatoknak meghatározó szerepe van minden élőlény életében. Bizonyos növénytársulások jobban fejlődnek. Az állatok között nem kevesen vannak, amelyek sajátos közösségben élnek. Kapcsolataik horizontálisak, egymás felé nyitottak. Csak az élővilág legmagasabb fokára eljutott ember képes arra, hogy ne csupán a horizontális, de a vertikális kapcsolatait is megtapasztalja. Más szóval nem csupán egymás felé, de nyitott a természetfeletti világ, az Isten felé is.
Az ember társas lény, és mint ilyennek kapcsolatokra van szüksége. Valójában kapcsolatokra vagyunk teremte. Senki sem élhet egy gazdag, tartalmas életet, ha silány kapcsolatai vannak. Végeredményben hármas kapcsolatrendszerben élünk: kapcsolatban önmagunkkal, a környezetünkkel és az Istennel. Mindegyik lehet erőforrás, tere a kibontakozásnak. Ugyanakkor a kapcsolatok megromlása, vagy összeomlása emberi tragédiákhoz vezethet. Ez lehet nagyon sokszor a ma már társadalmi népbetegségnek számító szenvedélybetegségek, öngyilkosságok mögött is. Sajnos számos házasságot tesz tönkre a házastársak elhidegülése, az emberi és baráti kapcsolatok felszínessége.
Szent Márton életében a legnagyobb súlyú kapcsolat az Istennel való kapcsolat volt. Ez volt az ő nagy titka. Ebből táplálkozott minden kapcsolata tágabb és szűkebb környezetével és önmagával is. Neki úgy volt szüksége az Istenre, mint az élő világnak a nap fényére: ennek hatására gazdagodott egész belső világa, és lett tetteinek indítéka is. Istenre pedig csak úgy tudott ráfigyelni, ha sikerült megteremtenie perceket, órákat, napokat, éveket, amikor csak Ő létezett számára és senki más.
Ismeretes, hogy már „tizenkét éves lett, a pusztába kívánkozott.” Ma már nehéz lenne elképzelni, hogy egy hatodik osztályos gyermek azzal álljon elő, hogy a pusztában kívánkozik. A magányba, az egyedüllétbe, a kiszolgáltatottságba, a bizonytalanságba. Márton számára ennek táplálója nem romantikus olvasmányok nyomán keletkezett vágy lehetett, hanem lelke mélyéből folyamatosan felfakadó belső igény. Neki szüksége volt a zavarásmentes csendre, ahol Istennel társalogva, meghitt belső imában hihetetlen természetfeletti erőt kapott.
Az Istennel való együttlét vágya végigkísérte egész életében. Ebből a kapcsolatból meríti az erőt Isten ügyének hiteles képviseletére egy zavaros, átalakuló világban. A római birodalom bukása már „úton volt”, és egy évszázaddal később 476-ban be is következett. A népek vándorlása, egymás taszító mozgása az ő korában érezhető volt. Ugyanakkor létezett valamiféle a szellemi és vallási értelemben vett „népvándorlás” is, az eszméknek, a filozófiáknak, a hiteknek hatalmas kínálata, felemelkedése és bukása.
Ebben az átalakuló világban tudott Márton „talpon maradni”, mert életét nem homokra, hanem a sziklára, az evangélium tanítására építette. Számára ez volt az erőforrás, a biztonság és jövő a hatalmilag és politikailag ingatag és gyengülő világban. Hitte és tudta, hogy aki kimondta „az én igéim el nem múlnak”, arra életet és jövőt lehet építeni.
Ezért volt képes elviselni számtalan kudarcot. Ezért tudott győzni minden sátáni és emberi gonoszság felett. Ezért nem volt súlya az ő életében a földi hatalomnak, mert hitte, hogy senki sem birtokolná a hatalmat, ha „onnét felülről nem kapta volna”.
Érdemes elgondolkodni, hogy mekkora a hasonlóság a Márton Európája, és a 20-21. század Európája között. A hatalmi harc ma is bőrünkön érezhető valóság, a sátáni és emberi gonoszság ma sem elhanyagolható tényező, a hitek és vallások vásárán ma is bőséges a kínálat.
Hol van itt a nyugalom szigete, a biztonságérzés állapota, a szikla, amelyre emberi életet és jövőt építeni lehet és érdemes? Ugyanott, mint Márton korában. Ma is érdemes odafigyelni annak tanítására, aki elmondta csodálatos hasonlatát a homokra és a sziklára épített házról. Míg az elsőt pillanatok alatt összedöntötte az első szélvihar, a biztos talajra épített állta szilárdan az évszázadok viharát.
Valahogy úgy, ahogyan a legújabb idők egyik ifjúsági dalában szoktuk énekelni:
Építsd te is sziklára házadat!
Krisztus vár - Ő majd utat mutat!
Értsd meg hát, hogy a kereszt mit jelent:
Jöjj, s mondj ma igent!
És akkor jöhet az eső és fújhat a szél,
De a ház erősen áll,
Mert alapja sziklára épült,
Nem rontja le sem vihar, sem ár!
Mert egyszer jött az eső és fújt a szél,
de a ház örökre áll,
mert alapja Krisztusra épült -
napról-napra szebb lesz ez a ház!
Ilyesmiket is érdemes megfontolni a Szent Márton útját járóknak. Keresni az apró csendeket: az ima csendjét, a lélek csendjét, az Isten házának a csendjét, a szentírás olvasásának a csendjét. Nem kell mindig „valamit” tenni, valaminek szólni, folytonos zaj ártalomban lenni. Érdemes a csendben eltűnődni az élet dolgain, és meghallani az Isten közelgő lépteit. Ez pihenteti az idegeket és kinyitja a lelket az Isten felé. Lehetőséget ad a Teremtőnek, hogy kihozza az emberből a belé rejtett kincseket.
Mártonra csak emlékezik a mai korok embere, vagy követi őt? Ez már személyes döntés, mert mindenkire rábízatott az igen, vagy a nem.