Lépjünk Szent Márton nyomába! - Horváth József atya gondolatai: Márton, akinek egy szent volt a tanítómestere
"Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem." (Goethe)
"Non scholae sed vitae discimus"[1]
Régi latin közmondás. Jelentése, nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Márton esetében talán így lenne helytálló: nem az iskolának, hanem az örök életnek tanulunk. Ez rá különösen érvényes, aki gyermekkorától kezdve mindent a sub specie aeternitatis, az örökkévalóság távlatában látott. Minden tanulását ennek az egy célnak az elérésére összpontosította.
Mivel Mártont Isten az ő galliai kertjének kertészének szánta, sokat kellett tanulnia. A fegyelem iskoláját járta végig katonai kiképzése során, ahol megedződött a fizikuma, akarat ereje és a kitartása. Ám, hogy Márton képes legyen mindazt megtenni, amire őt Isten szánta, mást is kellett tanulnia. Mert őt különleges feladattal bízta meg a teremtő: „ajkadra adom szavaimat. ... hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess.”[3]
Egyedülálló Szent Márton hatása úgy a kortársaira, mint az utókorra. Joggal merül fel a kérdés, mi van a Márton jelenség mögött? Tudás? Gondolkodásmód? Adottság? Tehetség? Ha tudás, akkor azt hol szerezte meg, hol járt iskolába? Ki volt a mestere? Ha különleges adottsága van, az vele született, vagy mástól kapta?
Ami biztos: nem tudunk arról, hogy írt volna, akár levelet, akár könyvet, akár azt, hogy valamit is aláírt volna. Mégis tanítója lett nemcsak a korának, hanem 1700 után a mai embernek is, aki sorra vágja el a köteleket, amelyek az Istenhez kötik.
Márton korának is megvolt a maga iskola rendszere. Abban az időben is, ha valaki karriert akart építeni, tanulnia kellett. Márton, szüleinek anyagi helyzete és apja becsvágyai okán, ezt meg is tehette volna. Ám ő nem emberi érvényesülésre áhítozott.
Milyen tanulási lehetőségek álltak akkor Márton előtt?
A római birodalomban a Kr. e. 146-tól Kr. u. 476-ig terjedő időszak az iskolarendszer kibontakozásának a korszaka volt. Az eddig kialakult iskolák megerősödtek, s kiegészültek az újonnan szervezett jogi iskolákkal. Időközben ugyanis megváltozott a képzéssel szemben támasztott társadalmi igény. A hatalmasra duzzadt római birodalom területén kialakult az állami közigazgatási hivatalok széles hálózata. Róma rendelkezéseit, a központi akaratot ezek közvetítették a legtávolabbi provinciákba. A birodalom, a császár érdekeit ebben a kiterjedt rendszerben a köztisztviselők, a hivatalnokok képviselték. Sok köztisztviselőre volt tehát szükség, akik az általános műveltségen túl jogi ismeretekkel is rendelkeztek.
Az ideális köztisztviselőnek rendelkeznie kellett:
Nyelvi képzettséggel. Jól kellett beszélnie latinul és görögül, járatosnak kellett lennie a grammatika, retorika és dialektika tudományában.
"Tudományos" képzettséggel. Ismernie kellett az aritmetika, geometria, asztronómia és zeneelmélet elemeit.
Szilárd erkölcsi tartással. Magatartásában érvényesülnie kellett a szó és tett egységének. A császárkori Róma különböző iskoláiban tehát már rendszerbe foglalt tudományokat tanultak a fiatalok.[4]
Hogyan alakult ez Mártonnál? Ő, feltehetően a korának megfelelő alapismeretek megszerzése után, specializálta magát, s az akkorra már polgárjogot nyert evangéliumi életformát hirdető iskolába iratkozott be: „Már tízéves korában szülei akarata ellenére egy templomhoz menekült, és kérte, hogy katekumen (hittanuló) lehessen.”[5]
Nyilván katona koráig járhatta a „hittanulók iskoláját”, amikor kényszer hatására bekerült Marsnak, a hadistennek az iskolájába: „Ifjúkorában Márton is katonának állt, és Constantinus uralkodása idején a testőrcsapatok tagja lett.”[6] Ez időben megtanulta az elméleti és gyakorlati katonai ismereteket. Elmélyítette vallási ismereteit is, hiszen „„már ekkor sem csak süket hallgatója volt az evangéliumnak, és nem törődött a holnappal.”[7] Az amiens-i városkapunál történt köpenyfelezés után álmában látta Jézust, aki Jézus a körülötte álló angyalok sokaságához fennhangon így szólt: "Márton takart be ezzel a ruhával, pedig még katekumen,"[8] azaz hittanuló. Ebből arra lehet következtetni, hogy a hittani ismereteit a korabeli hittanuló iskolában sajátította el, és ebben részt vett, mint katona is.
Az elméleti és gyakorlati hittanulási folyamat 18 éves korában megpecsételődött a keresztség szentségének a felvételével. Nem valószínű, hogy korának iskoláit végig járta volna, mivel ”nem vágyódott hiú emberi dicsőségre.” Vagyis nem akart karriert építeni, pedig származását, és szülei anyagi helyzetét tekintve megtehette volna.
Ettől kezdve nem iskolát, hanem mestert választott magának. Szinte kizárólag hitbeli ismereteit karta elmélyíteni, ezért jó érzékkel választotta ki korának messze földön ismert hittudósát, Hiláriuszt, Pictavium- i[9] püspököt „akinek Isten titkaiban való hite miatt ekkoriban csodálatos híre volt”, és akit Sulpicius „nagy bölcsességű” férfinak nevezett.[10] ? Hiláriuszban megtalálta azt a mestert, „akinek a teológia sohasem a puszta tudásvágy kielégítése, hanem mindig az élő Isten megközelítése volt.[11]
A római ember gyermekeit "vir bonus"-sszá akarta nevelni, olyan "jó ember"-ré, aki rendelkezik a megfelelő általános és szakműveltséggel. Tudását ugyanakkor kizárólag jó ügy érdekében használja fel. Ez pedig nem lehet más, mint a birodalom érdekeinek önzetlen szolgálata.[12]
Márton kora gyermekkorától kezdve egy más indíttatású és célkitűzési „jó ügy” szolgálatába állt. Nem mulandó politikai vagy társadalmi érdekek szolgálatát akarta megtanulni. Sokkal inkább meg akarta ismerni azokat az örök és soha el nem múló értékeket, amelyet a Biblia rejtett magában.Számára a tanulás nem a megélhetés, a kenyérkereset eszköze volt, eszköz, amelyen keresztül feltárult előtte Isten csodálatos világa. Nem diplomát akart szerezni, hanem az „Isten titkaiba” akart behatolni.Ennek eszköze volt a kreatív magány és az elmélyedt imádság. Eljutott odáig, hogy nem is annyira a szava, mint inkább lénye volt az igehirdetése. Aminek meg is lett az eredménye, Márton, mint a mágnes vonzotta magához a társakat, akiket azután folyamatosan „tanított”.
Márton a külsőre nem sokat adott. Amikor püspökké akarták választani, a kortárs püspökök közül többen tiltakoztak, mert „méltatlan a püspökségre az az ember, akinek arca formátlan, ruhája piszkos, haja gondozatlan.”[13] Minden bizonnyal ez a megjegyzés túloz. De ami biztos, lelkileg és szellemileg igényes volt. Mivel a hit dolgaiban, a szentírás értelmezésében el akart mélyedni, és hitelesen tudja tanítani az evangélium üzenetét. korának egyik legnagyobb teológusát Pictavium püspökét, Hiláriuszt választotta mesterül.
Szent Hiláriuszról sok mindent tudunk. Érdemes oda figyelni életfordulóira, írásaira, gondolkodásmódjára, ami bizonyára erősen meghatározta Márton teológiai ismereteit is.
A mai közép-nyugat Franciaországban, ahol a történelem előtti időkben is laktak, s ahol a rómaiak jelentős várost hoztak létre. Már a 3. században voltak itt keresztények. Már ekkor püspöki székhely volt. Itt található Franciaország legrégebbi temploma. A 3. században: alapított püspökség ma érseki székhely. Viszont érdekes, hogy egyetlen Szent Márton tiszteletére emelt templomot sem találunk ma Poitiers-ban. Hiláriusz, akit az egyház szentként tisztel, latinul alkotó ókeresztény író, egyháztanító, az egyházatyák egyike. Ünnepe január 13-án van.
Nevének jelentése többrétegű. Jelenti azt, hogy ‚vidám’ (hilaris), mert Isten szolgálatában igen vidám volt, avagy annyi, mint alarius, a magas (altos) és az erény (ares) szavakból, mivel kimagasló volt a tudományban és erényes volt életében.
Gazdag pogány családból származott. Bordeaux-ban retorikai és filozófiai tanulmányokat végzett, és görögül is megtanult. Iskolái végeztével visszatért szülővárosába, Poitiersbe, s élte a nemesség nem túlságosan mozgalmas életét. Hilarius saját kedvére olvasgatott. A kereszténységhez csak férfi korában térítették olvasmányai.
Feleségével és lányával, Szent Abrával keresztény hitre tért. 350 körül meghalt a város püspöke, akinek a nevét sem ismerjük. A keresztény nép, az akkori idők szokása szerint, összegyűlt és közfelkiáltással Hiláriuszt választotta Pictavium püspökévé. Nős mivolta nem volt akadály, mert a kötelező nőtlenséget csak évszázadokkal később vezeti be a Római Katolikus Egyház. Pál apostolnál is olvassuk: „A püspök egyszer nősült legyen...”
Még a pogányként kezdte olvasni a Bibliát. Ő maga írja le a Szentháromságról szóló művében: „azokat a zsidó könyveket olvastam, melyeket Mózesének mondanak. Ebben akadtam arra a tanúságtételre, melyet Isten ad önmagáról: „Én vagyok, aki vagyok”.
Könyveiben ellenezte II. Constantius római császárnak az ariánusokat támogató egyházpolitikáját. Ezért a császár, amikor Hiláriusz nemcsak városát, hanem egész Franciaországot védelmezte az eretnekek ellen, két, eretnekségtől megrontott püspök sugalmazására, Eusebius Vercelli püspökkel együtt száműzetésbe küldette 356-ban.
A száműzetésben eltöltött idős sem volt számára haszontalan. Erre egyik könyvében így emlékezik vissza: ,,Fogságomban nem veszítettem el derűmet, mert Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni.''
Száműzetése ellenére nagy mozgási szabadságot élvezett, amelyet alaposan ki is használt, hogy jobban megismerje Keletet. Korábban úgyszólván semmit sem tudott a birodalom keleti tartományairól. Fokozatosan megismerte az ottani egyházi helyzetet, a teológiai problémákat, és belelátott a keleti gondolkodás sajátságaiba. Látván a tanításban mutatkozó zavarokat és tévedéseket, elhatározta, hogy teljes világossággal írásba foglalja a Szentírásra vonatkozó igaz katolikus tanítást és a teológiai érveket.
Már száműzetésének első hónapjaiban elkezdte írni a Szentháromság című főművét, amelynek talán szerencsésebb volt az eredeti címe: A hitről az ariánusokkal szemben. ,,Kényszerítve láttam magamat, hogy ügyetlen szavaimmal megvilágítsam ezeket a kimondhatatlan titkokat, és az emberi nyelv elégtelenségeire bízzam azokat a misztériumokat, amelyeket tulajdonképpen hitünkbe és lelkünk tiszteletébe zárva kellene őriznünk.''
Hiláriusz számára a teológia sohasem a puszta tudásvágy kielégítése, hanem mindig az élő Isten megközelítése volt.
Száműzetéséből 360-ban tért haza, s folytatta harcát az ariánus eretnekség ellen, ezért a Malleus Arianorum, az ariánusok kalapácsa nevet kapta. Amikor már az ariánus eretnekség mindenütt felütötte a fejét, a császár engedélyt adott, hogy a püspökök mindnyájan egybegyűljenek, és a hit igazságáról vitatkozzanak.
Nem ismeretes előttünk, hogy Márton Hilarius melyik életszakaszában volt mellette. Azt tudjuk, hogy Márton itt kapta a belső indíttatást, menjen vissza Savariában és keresztelje meg a szüleit. Onnét viszont az ariánusok űzték el.
Mi az arianizmus? A 4. században még nem kristályosodott ki a kinyilatkozás, a biblia helyes értelmezése. Nem működött még, a mai értelemben vett tanító hivatal.
Arius, alexandriai pap tanítása szerint a Fiú nem egylényegű az Atyával. A Fiú az idők előtt lett, közvetlenül az Atyától, azért ő nem egyszerűen a teremtmények egyike, de nem az Atya lényegéből való, ezért nem egylényegű, nem homoousziosz vele. Más, mint az Atya, igazában nem is hasonló (anomoiosz) hozzá. Őt az Atya semmiből teremtette, azért van kezdete, alá van vetve változásnak és tévedésnek.
Hiláriusz a katolikus hit védelmében számos könyvet írt. Érdemes megjegyezni, hogy történelmi munkái közül kettőnek van Pannónia-i vonatkozása is. A Liber adversus Valentem ez Ursacium (’Könyv Valens és Ursacius ellen’), amely két, ariánus felfogású pannóniai püspök ellen íródott. Nem ismeretes, hogy ezeknek a püspököknek hol volt a székhelyük.
Arius tanítását a 2. Niceai egyetemes zsinat[14] elítélte. Ekkor fogalmazták meg azt Hiszekegyet, amelyben már így imádkozunk: „Isten az Istentől, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az atyával egy lényegű, és minden általa lett.”
Hiláriusz emberséges volt. Alapelve volt, hogy azokat a püspököket, akik elismerték korábbi tévedésüket, hagyják meg a helyükön.
,,Az egész világnak be kellett látnia, írja Sulpicius Severus, hogy gall hazánk Hilarius püspök föllépése által szabadult meg a szakadástól.'' Amikor visszatért püspöki városába, ott találta Mártont, aki beszámolt neki az igaz hit észak-itáliai összeomlásáról.
364-ben az új császár, Valentiniánus trónra lépése után Hiláriusz püspök kezdeményezően lépett fel Itáliában és megszervezte Itália püspökeinek milánói gyűlését, de az nem volt képes az ügyesen védekező ariánus püspököt, Auxentiust eltávolítani a város püspöki székéből.
Röpiratot fogalmazott meg, amelyben éles határozottsággal megbélyegezte a császár beavatkozását a vallási ügyekbe. Ezután egyre inkább visszavonult a csatározásoktól.
Életének utolsó éveit békében töltötte, miközben az igaz hit egyre újabb sikereket ért el. Hilarius ismét a Biblia tanulmányozásának szentelhette magát, és újra hozzálátott tanító munkájához. A zsoltárokat magyarázta híveinek: a szó szerinti értelem alól kibányászta mélyebb értelmük drágaköveit. Hiláriusz 367-ben halt meg püspöki városában, Pictaviumban. Megtérése és megkeresztelkedése előtt félelemmel töltötte el a halál. Most úgy jelent meg előtte, mint a fogyatkozást nem ismerő hajnal fénye, ,,amelyben vég nélkül hirdetheti az Úr hűségét és szeretetét''.[15]
Mit tanulhatott tőle Szent Márton?
Mély hitet és alapos teológiai ismereteket. Határozott és következetes kiállást az igaz hit, a szentírás helyes értelme vonatkozásában. Az isteni törvények elsőbbségét a világi törvényhozással szemben.
Mivel Márton, aki különösen fogékony volt minden természetfölötti indításokra, minden bizonnyal Szent Hiláriusz püspök mellett bontakoztatta ki azt a hitbeli és emberi magatartást, amely szinte kitapintható életvezetése és minden megnyilatkozása mögött. Ugyanakkor hitelessé tette a tanítást, amelyet képviselt.
[1] Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Római közmondás
[2] Ter 1, 27 30
[3] Jer 1, 10
[4] http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/02.03.html
[5] Sulpicius Severus Vita Martini 2.
[6] Sulpicius Severus Vita Martini 2.
[7] uo.
[8] uo.3
[9] Ma Poitiers
[10] Sulpicius Severus Vita Martini 5.
[11] http://www.katolikus.hu/szentek/0113.html
[12] http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/02.03.html
[13] Sulpicius Severus Vita Martini 8.
[14] Kr.u. 325