Szent Márton Útján – kerékpárral, kamerával

Szent Márton Kerékpárút_a stábSzent Márton ünnepére elkészült a Pozsonytól Szombathelyig tartó Szent Márton Zarándokutat ezúttal a kerékpárosok szemszögéből bemutató kisfilm. Az alkotást a cikkben található link alatt Önök is megnézhetik. A film készítéséről, a kerékpárúton szerzett élményekről beszélgettünk az alkotóval Németh Mártonnal. Az interjút teljes terjedelmében egyházmegyénk havilapja a Martinus 2023. januári számában olvashatják.  


Mi már régebb óta ismerjük egymást, hiszen dolgoztunk együtt néhány film elkészítésében. Azt viszont még nem tudom rólad, hogy mi pl. az első Szent Mártonhoz köthető emléked?  

Szívesen mondanám humorosan, hogy ez természetesen a nevem, de azt nem én választottam. Az első igazi emlékem általános iskolás koromból sejlik, ami a Szent Márton napi hagyományokhoz kapcsolódik. Talán Lendvai Zoltán atya mesélt nekünk a Püspöki Általános Iskolában, a köpenymegosztásról és a hozzá fűződő hagyományokról, szellemiségről. Egyébként közel lakunk a Szent Márton-templomhoz, oda jártunk, járunk szentmisékre. Tehát van egy erős érzelmi kötődés is.

Első Szent Mártonról szóló filmedet mikor készítetted?

Diákokkal forgattam az első Szent Mártonhoz kapcsolódó filmjeimet. Az egyiket Aigner Géza atyával, a másikat Molnár János atyával, aki akkor még a Brenner Kollégium lelki vezetője volt. A feladat Szent Márton életének, örökségének, kultuszának, emlékeinek bemutatása és megismertetése volt a fiatalok szemszögéből, iskolai ismeretterjesztés céljából. Ennek már nagyjából 10 éve. Szent Mártontól azóta sem szakadtam el, mivel a Szombathelyi Egyházmegye és a Szombathelyi Tv közös együttműködésében az egyházmegye Szent Márton titulusú templomairól is készítettem filmeket. Ezek megtekinthetők az egyházmegye honlapján.

Szent Márton Kerékpárút_forgatás közbenNemrégiben egy új feladatot kaptál, hiszen a Pozsonytól Szombathelyig tartó Szent Márton Zarándokútvonalat kellett kerékpáros szemszögből bemutatni, hiszen ez a turisztikai ágazat is fejlődik, és az útvonal több lehetőséget is tartogat a kerekezők számára. Milyen szempontból mutatja be a film az utat, mire helyeztétek a hangsúlyt, mi volt a koncepciótok?

Izgalmas kihívás volt a film elkészítése, amelyre a Nyugat-Pannon Kft.-től kaptunk felkérését. Az út több állomását igyekeztünk bemutatni, pl. Pozsony, Mosonmagyaróvár, Ásványráró, Győr, Lébény, Andau, Sopron, Kőszeg, Szombathely Szent Mártonhoz kapcsolódó helyszíneit, emlékeit. Bejártuk a templomokat, köztéri alkotásokat is és természetesen kerékpáros pihenőhelyeket is bemutattunk. Egy komplex képet szerettünk volna adni az útról, hogy aki ezen végigteker, egy kicsit jobban tudja, hogy mit láthat.

A célunk a filmmel, nem csak a turisztikai értékek bemutatása volt, hanem hogy kihangsúlyozzuk a lelki elmélyülés lehetőségét is. Megmutassuk a fiataloknak, hogy kilehet szakadni a mobil és az internet világából, hiszen a környezetünk tele van izgalmas felfedezésre váró helyszínekkel, valamint, hogy a vallás, a lelki elmélyülés, feltöltődés, szerves részét képezheti egy-egy utazásnak. Megfér egymás mellett az ima és a szelfi. 

(....)

Szent Márton Kerékpárút_útonTéged mi érintett meg az úton? Igaz kamera volt a kezedben, de Neked kellett átgondolni mit és hogyan mutatnál be, amihez azért elmélyülés is kell.

Nagyon nagy élmény volt az egész út. Pl.: Lébényben a Szent Jakab-templomban, úgy tudtunk csak forgatni, hogy éppen imádkoztak a helybeliek, és ez adott egy különleges atmoszférát ott a helyszínen és reményeink szerint a filmnek is. Szerencsére mindenhol nagy szeretettel fogadtak minket, amiért hálásak vagyunk. Szerettem volna, ha ezek az érzések, amennyire lehet, a filmen keresztül is átsugározzanak és ösztönözzék a nézőket, hogy ne csak nézzék, hanem éljék is át a Szent Márton Út adta lelki-turisztikai élményeket.

(...)

Szent Márton Kerékpárút_útközbenA filmezés nem csak munka Neked, hanem szenvedély is. Mit szeretnél üzenni a filmjeiddel? Vagy ha a legutóbbi filmhez kötjük, mit üzen általad Szent Márton a ma élő embereknek?

Szeretnék történeteket elmesélni olyan gondolatokról, amelyek engem és remélem, sokakat foglalkoztatnak. Szerintem nagyon fontos lenne, ha nyíltan és őszintén beszélgetnénk a minket érintő és érő dolgokról. Avassunk be másokat az örömünkbe és bátran beszéljünk meg nehézségeinket. Örülnék, ha úgy osztanánk meg egymással a gondolatinkat, ahogy Szent Márton osztotta meg a köpenyét a koldussal. Szerintem ez lehetőséget adna a felmerülő kérdések, problémák megválaszoláslában és közös megoldásában. 

(...)

A Szombathelytől Pozsoyig tartó kerékpárútról készült filmet megtekinthetik ide kattintva. 

A kerékpárútról a filmet megrendelő Westpannon Kft. stratégiai igazgatójával, Polgár Tiborral is beszélgettünk.

Szent Márton Kerékpárút_SzombathelySzombathelytől Pozsonyig tart a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal egyik szakasza, amely kerékpárral is végigjárható. A Velo Martini fejlesztése, kiépítése miért volt fontos?

Az út a Via Sancti Martini zarándokút, mely Európa Kulturális útvonala - egyfajta továbbgondolása, melynek célja egy, határokon átívelő, környezetbarát, összeurópai kulturális értékeket felvonultató turisztikai termék. Ezt magyar kezdeményezésre több európai partnerrel és a Szent Márton Egyesülettel, Európai Uniós forrásból valósították meg. A Velo Martini fő kuriózuma, hogy nemcsak a biciklizés élményét adja, hanem lelki feltöltődés és a kulturális-természeti értékek felfedezésének élményét egyszerre adja.  

Milyen lehetőségek rejlenek a kerékpáros turizmusban és mindez hogyan kapcsolódhat a vallási értékek bemutatásához?

Más zarándokútvonalaknál is felmerült az ötlet Magyarországon, és itt-ott visszatérő éves hagyománnyá válik a kerékpáros zarándoklat. Külföldön már szervezetten folyik és nagy népszerűségnek örvend a Szent Jakab út mentén, de Szent Ferenchez kapcsolódó biciklis zarándokút is van Németországban.

A kerékpáros turizmus Európa-szerte a leggyorsabban növekvő része a turizmusnak, gyakorlatilag minden célcsoport körében. Így az igény növekszik, a vallási, kulturális témájú turisztikai ajánlatok közt is egyre gyakoribb. A kerékpáros bejárás gyorsabb, rugalmasabb illetve más idő- és kényelmi kereteket feltételez, ezek miatt is más, mint a hagyományos zarándoklat. A Velo Martini egy olyan ajánlat, ami minden célcsoportnak ajánlható, és az elmélyülés-felfedezés élményei mentén vezeti a zarándokot a pozsonyi koronázó templomtól Szent Márton szülőhelyére, 7 nap alatt. A hét napos utat persze nem kötelező egyben teljesíteni, így családosok is nekivághatnak különböző távoknak. 5-3-2 napos lehetőségeket is tudunk ajánlani az érdeklődők számára, az egyes napi szakaszok elején, végén vasúti kapcsolat is elérhető.

A fejlesztés során milyen beruházásokat hajtottak végre, amelyek segítik, hogy két keréken is végigjárható legyen az út, mindenki el is igazodjon, tudják, hogy hol járnak, mit látnak, vagy hol lehet pihenni?

Az útvonal kialakítása során építési, kitáblázási tevékenység nem történt, a meglevő EuroVelo 6 és 13, valamint a SacraVelo kerékpároshálózat kitáblázott szakaszainak hálózatán jelölte ki a zarándoklat nyomvonalát.

Napjainkban fontos, hogy akár mobiltelefon segítségével is tájékozódjanak az emberek. Van-e térképes applikáció, ami segít a tájékozódásban? Esetleg honlap, ahol bővebben lehet az útról információkat megtudni? 

A fejlesztések során, a ViaSanctiMartini.eu magyaországi weboldala megújult, ahol Túrák menü pont alatta megtalálható a Velo Martini is. Itt a zarándokok kisebb leírást találnak, mi is vár az utazásuk során, valamint a lelki elmélyülést segítő útravalókat is megtalálhatják. A honlap telefonon is kényelmesen elérhető, valamint az útvonal szakaszonként és teljes egészében letölthető.