Viseljük mi is Szent Márton "lelki ruháit" - Szent Mártont ünnepelték Szombathelyen

Szent Márton ünnep 2021A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjét, Szent Márton püspököt ünnepelték a szombathelyi Székesegyházban 2021. november 13-án.  Idén újra megtelt a Székesegyáz ünneplőkkel: a papság mellett egyházmegyénk minden részéből érkeztek hívek is, hogy részt vegyenek a szentmisén. 

Szent Márton ünnep 2021Marton Zsolt váci megyéspüspök szentbeszédében utalt Márton Istentől kapott hivatására, "lelki ruháira" amelyeket életében viselt. Ezek közé tartozott a szegények, elesettek iránti gyengéd szeretete. Ez az együttérző szeretet, amely engedi, hogy a szívéig érjen a másik fájdalma. Második lelki ruhaként a Jó Pásztor karizmáját kapta Istentől. Ez nem csak a rá bízottak lelki gondozását jelentette, hanem pl. a tévtanítások elleni harcot is, ahogy a hit és erkölcs tisztaságának védelmét. Napjainkban is vannak gondok, amelyekkel szembe kell nézni. Pl. a férfi és nő biológiai neme, társadalmi szerepeik, a család fogalma amelyek foglalkoztatják a közgondolkodást. Az Egyház továbbra is kiáll a férfi és a nő szeretetszövetsége és az ebből fakadó család társadalmi és egyházi létünk alapsejtje ami nem cserélhető fel semmivel, emelte ki Marton Zsolt. 

Harmadik "lelki ruhaként" az imádság köntösét öltötte magára Szent Márton, aki lelkét szünetelenül az ég felé fordította, mondta a váci megyéspüspök.

Marton Zsolt váci megyéspüspök szentbeszéde visszanézhető itt.  

Szent Márton ünnep 2021A szentmise végén Marton Zsolt és Székely János a savariai szent oltárához vonultak és imádkoztak egyházmegyénkért, papokért, hívekért. 

A szentmise visszanézhető itt.