Szent Márton Emlékév Nemeskoltán

Szent Márton ünnep NemeskoltánNemeskolta település temploma Szent Márton oltalma alatt áll. A védőszent emlékévében a település lakói igyekeztek méltó módon megemlékezni védőszentjükről. 


 

Szent Márton ünnep NemeskoltánSzent Márton rajzverseny, 2016. február 21.

 

Egyházközségünk Szent Márton évi rendezvényei a tavasz beköszöntével vették kezdetüket. Az elsőre február 21-én került sor, ekkor került megrendezésre a Szent Márton rajzpályázat. Üdítővel, gyümölccsel és kisebb ropogtatnivalóval vártuk a gyerekeket a nemrég felújított plébániaépületben. A kisiskolás gyerekek fantáziájuk szerint készítették el saját Szent Márton ábrázolásukat. Volt, aki színes ceruzával, filctollal, zsírkrétával, vízfestékkel állt neki művének. Öröm volt látni, hogy milyen nagy számban és milyen nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a versenybe. Rendkívül nehéz dolga volt a zsűrinek, mikor megtekintették az összes alkotást és ki kellett választani a dobogós helyezetteket. Az első három helyezett részesült díjazásban könyvjutalommal, rajzkészlettel és csokoládéval. Az eredményhirdetés után egy finom tál meleg gulyáslevessel láttuk vendégül a gyerekeket és szüleiket.    

 

Szent Márton ünnep NemeskoltánSzent Márton Családi Keresztút, 2016. március 6.

 

Következő programunk március 6-án volt, Családi Keresztút Szent Márton püspök tiszteletére a községben. A még meglehetősen hideg kora tavaszi idő ellenére nagy tömeg vett részt. A keresztút a Szent Márton templomból indult és a Dózsa György utca nagy részét érintette, majd pedig a plébániaépületet megkerülve ért vissza a templomhoz. Ezután a plébániaépületben kis előadás hangzott el Szent Mártonról, majd mindenki ebéddel láttak vendégül.

 

 

 

 

Szent Márton ünnep NemeskoltánSzent Márton Családi nap, 2016. március 20.

 

Március 20-án nagyszabású gyermekfoglalkozás volt a községben. Ennek keretében kézműves foglalkozáson, rajzoláson és festésen, sütésen (Szent Márton kifli), főzésen vehettek részt a megjelentek. Az elkészült alkotásokból a legötletesebbeket a plébánián kiállítottuk. A gasztronómia jegyében nagy sikert aratott a Szent Márton kifli. Szívmelengető látvány volt ez a Családi Nap, anyuka, apuka és a gyerekek önfeledt szórakozása a vallási élmény megismerésével. Sokan hoztak otthonról apróbb süteményeket az ajándékozás és Szent Márton példájának követése (mikor is megosztotta köpenyét a koldussal) jegyében.

 

November 11-én hálaadó szentmisével ért véget a Szent Márton Jubileumi Emlékév Nemeskoltán. A templomban közösen imádkoztunk Szent Márton püspökért, hogy Isten jósága 1700 évvel ezelőtt a kereszténység szolgálatába állította Savaria város szentéletű fiát.

 

Merkli Ferenc plébános