Emlékezés Szent Mártonra Nagytilajban

 

szent-marton-nagytilaj2016. szeptember 24-én jeles ünnepség volt Nagytilajban, hiszen a 11 órakor kezdődő szentmisében adtak hálát a jó Istennek a helyiek és az elszármazottak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával sikerült belülről megújítani a templomot. A hálaadáshoz csatlakozott még nagyon sok jószándékú ember mellett a Bencés Diákszövetség Vas Megyei Szervezete is.

szent-marton-nagytilaj2014. március 15-ére virradó reggelre leszakadt a templom északi oldalán a párkány és megindult a tetőzet, így életveszélyessé vált a templom. A Szombathelyi Egyházmegye támogatásával sikerült lecserélni az egész tetőzetet, össze lettek varrva a falak és meg lett erősítve a templom. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 15 millió Ft-tal támogatta a templom belsejének felújítását, de ezen kívül a fenti minisztérium további 1 millió Ft-tal támogatta még az EGYH-SZM-15-0004 számú szerződésében foglalt „Szent Márton emlékév eseményeinek lebonyolítása” című rendezvény sorozatot és egyéb munkálatokat valamint kiadványok megjelentetését. Ennek keretében került sor szeptember 24-én a hálaadó szentmisére, aminek főcelebránsa és szónoka Takács András lenti káplán, újmisés volt. A szentmisén koncelebrált még Déri Péter helyi esperesplébános mellett Brieber László helyettes-esperes, plébános, aki sok szállal kötődik Nagytilajhoz.

         A szentmisét követően a Horváthné Kántor Klára polgármester asszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd pedig felkérte Harangozó Bertalant, Vas megye kormánymegbízottját ünnepi beszédének megtartására. Az ünnepi beszédeket követően a templom előtt elhelyezett információs táblát áldotta meg Déri Péter esperesplébános.

         Az ünnepséget követően mindenkit vendégül láttak a helyiek a Kultúrházban és annak udvarán. Miután mindenkinek sikerült felfrissítenie magát a földi javakkal, azután következtek a kulturális műsorok, amik felvidították a szép számban megjelent ünneplőket. 

Szöveg és fotó: Déri Zsófia