Szent Márton zarándokútján Szombathelytől Muraszombatig

Szombathelyi zarándokok egy csoportja végigjárta a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Szombathelytől Muraszombatig tartó szakaszát. 

Beszámoló a zarándokútról

A Szent Márton úton 2015. június 15-től június 23-ig Szombathelytől Muraszombatig (Murska Sobota) gyalogosan zarándokoltak

Pápai Katalin Molnárné Trifusz Andrea Boldrer, Sandra Girtler, Herbert Wiktoráné Szerdahelyi Emília Hamza István

A zarándoklat kezdeményezője Emília volt, aki gyakorlott gyalogos zarándok, Spanyolországban kétszer is megjárta a Szent Jakab utat, az El Caminot. Itt ismerkedett meg a Tarjánban élő Katalinnal. Az elmúlt évben a szintén Szombathelyen élő Andival a Szent Jakab út magyarországi szakaszán zarándokoltak közel 300 km-t. A zarándokcsoport egyetlen kezdője e beszámoló írója István volt, aki örömmel vállalkozott a hölgyek kíséretére. A négy magyar zarándok talán nem véletlen jellemzője, hogy mindnyájan nagycsaládosok vagyunk, három, illetve Emi öt gyermeket nevelt. Őt már tizennégy, Katit hat unokával is megáldotta a Jóisten. A Gondviselés különleges ajándékaként csatlakozott hozzánk a Bükön élő Sandra és Herbert olasz házaspár, akik azt bizonyították, hogy nemzetiségtől függetlenül mindnyájan ugyanazon az úton járunk Istenünk felé. Andi volt a tolmács német nyelven, de a szeretet szavaival nekünk se volt nehéz a gondolatok és érzések kicserélése.

A zarándokút szervezését, a napi távok megtervezését Emi és Andi végezte el a Szent Márton Látogatóközponttól kapott zarándokkönyv segítségével. Személyes tapasztalatuk alapján átlagosan napi 20 km-es távolságokat terveztek. Ha nincs kísérő autó és ezért felszerelésünket hátizsákban visszük magunkkal, akkor ezek a távok úgy teljesíthetőek, hogy a végére se merülnek ki a magunk fajta régóta fiatalok. Az esti szállások megtalálása nem volt könnyű feladat. A zarándokút honlapja, a www.viasanctimartini.eu ugyan felsorolja a településeken található kereskedelmi szálláshelyeket, de ezek egyike se kijelölt, hivatalos zarándokszállás. Szerencsénkre segítségünkre siettek katolikus pap ismerőseink, barátaink. Jákon dr. Rátkai László esperes-plébános úr, Körmenden Németh Zoltán plébános úr biztosított számunkra helyet a közösségi házukban. Velencében is az illetékes Mikolás Attila salomvári plébános úr segített szállást találnunk. Felső Csödén és Kercaszomorban, Szomorócon már nehezebb volt a dolgunk, de az internet és a telefonkönyv segítségével itt is megoldódott a problémánk. Három éjszakát kellett eltöltenünk Szlovéniának a határ közeli, ma is jórészt magyarok lakta területén. Merkli Ferenc plébános úr segített megtalálnunk a jelentős magyarlakta település Dobronak (Dobrovnik), hagyományos magyar nevén Lendvavásárhely plébánosát, Stichec Simon urat, aki ugyancsak a közösségi házukban biztosított számunkra alvóhelyet. Előzetesen nem kis aggodalmat okozott, hogyan találunk szállást a ma már magyarok által alig lakott Kebeleszentmártonban (Kobilje) és Mártonhelyen (Martjanci). A Jóisten segítségével itt is kaptunk helyet, de erről csodálatos volta miatt beszámolóm végén, külön bekezdésben kell írnom.

Örömünkre szolgált, hogy felfigyelt vállalkozásunkra Szombathely város „Szent Márton Év” Programirodájának vezetője, Szommer Ildikó asszony. Közreműködésével az indulásunk előtti vasárnapon, a Szombathelyen megrendezett Szent Márton nevét viselő magyarországi települések találkozójának keretében dr. Puskás Tivadar polgármester úr a Fő téren a nyilvánosság előtt üdvözölte csapatunkat és ajándékokkal, jókívánságokkal indított útnak bennünket.

Június 15-én reggel szentmisén vettünk részt a Szent Márton templomban, ahol Schauermann János plébános úr megáldotta csapatunkat. Személyes intelemként elmondta, hogy amíg egy vidám túrán veszünk részt, addig nem vagyunk igazi zarándokok. Akkor válunk azzá, ha meg kell küzdenünk a nehézségekkel. Nem gondoltuk, hogy nagyon hamar, még aznap megismerjük ennek az intelemnek az igazságát!

A reggeli szentmise után szép, napsütéses időben, bizakodva indultunk át Szombathely városán, érintve a Szent Márton emlékhelyeket. A Székesegyházban tisztelegtünk Szent Márton ereklyéje előtt, a Kálvária templomnál megtekintettük a történelmi emlékparkot. A Szent Márton zarándokutat jelölő sárga turistajelzést követve hagytuk el a várost. Dél körül egy erdőszélen tartottuk első pihenőnket. Északra még láttuk a város magasabb épületeit. Továbbinduláskor északról fekete felhők borították az eget, de még sütött a Nap. Aztán néhány csepp eső hullott, és azon tanakodtunk, hogy ezért a kis esőért érdemes-e elővenni az esőkabátjainkat? Jól tettük, hogy felöltöttük, mert délután kettőtől ötig kis megszakításokkal egyfolytában esett, olykor meglehetősen nagy intenzitással zuhogott. Egy idő után már a legjobb esőkabát se védett, bakancsainkban is cuppogott a víz. Úgy érkeztünk meg Jákra, hogy az alsónadrágunkból is facsarni lehetett a vizet! Jókor jött a pihenő a közösségi házban, száraz ruhát vehettünk, száradni teríthettük ki elázott öltözékünk. Átéltük az első, és mint később kiderült a legnagyobb nehézségünk. Az időjárás példáját adta a Schauermann Atya által kilátásba helyezett nehézségeknek. Az esőben, az erdőben Herbert cipőjét átszúrta valami, a bokája is kifordult. Kétségessé vált, hogy végig tud-e jönni velünk?

Másnap reggel már újra jó időben, száraz ruhában, csak vizes bakancsokban indultunk tovább. És bebizonyosodott, hogy a Jóisten is mosolyogva tekintett ránk, támogatta vállalkozásunkat, mert ettől kezdve végig kiváló időjárással ajándékozott meg bennünket. Napsütéses, kellemesen hűvös volt az időjárás, két kisebb esővel. Utolsó napunk volt csak nagyon esős, de akkor már csak pár kilométert gyalogoltunk Mártonhelyről Muraszombatig, ahonnan Szombathely városának kisbusza szállított haza bennünket.

A zarándoklat jellegzetessége:

Ez a zarándoklat nagyban eltért az általánosan megszokottaktól. Nem gyalogolt együtt egy nagyobb tömeg, nem vittünk magunkkal zarándokkeresztet, menet közben nem énekeltünk vallásos dalokat és nem imádkoztunk közösen. De nem volt egy magányos zarándoklat sem, mert hatan voltunk, és nem csak a saját gondolatainkkal, érzéseinkkel, lelkünkkel foglalkoztunk, folyamatosan figyeltünk egymásra. nem egy természetjáró túra volt, mert elsősorban nem a természeti és történelmi érdekességek kedvéért mentünk. Főleg nem volt teljesítménytúra, mert az egy napi távok rendkívül barátságosak voltak. Az út elvileg végig jól jelzett volt, ezt később kifejtem. A zarándokkönyvet nagyon jól tudtuk használni, én, aki magamra vállaltam a vándorlás közbeni vezetést különösen a jó térképeknek örültem. Azt hiszem, hogy zarándoklatunk hasonlított ahhoz, ahogy Szent Márton bejárta Európa egy jelenős részét. Ment és közben társait tanította, buzdította, rájuk figyelt. Elmondhatjuk tehát, hogy valóban Szent Márton útját jártuk.

A napi események röviden:

1.      nap Szombathely – Ják       18 km.

A nap történéseit már leírtam. Délelőtt jó idő, délután irtózatos eső. Jólesett a közösségi szállás, amelyet elfoglalhattunk, átöltözhettünk, szárítkozhattunk – ebben nagy segítséget kaptunk az iskola igazgatónőjétől, Kozma Andrásné Jutka tanárnőtől, Emi ismerősétől – és az étteremben megrendelt egyszerű vacsora. Jóleső érzéssel térhettünk nyugovóra.

2.      nap Ják – Körmend            21 km.

Reggel meglátogatott bennünket Rátkai Atya, aki a rá jellemző módon kedves és vidám volt, Andival még táncolt is egyet, Sandra zongorázott, majd ellátott bennünket az aznapi útra vonatkozó jó tanácsokkal. Megbeszéltük. hogy a fájós lábú Herbertet és Sandrát utánunk hozza autóval a következő faluba, Nagykölkedbe, ahol feltétlenül meg kell néznünk a templomot. Így mi többiek jó időjárás mellett, kényelmesen gyalogoltunk az erdőben. Mikor megérkeztünk, a templom melletti házban kértünk vizet. Kiderült, hogy a ház tulajdonosa Rátkai Atya bátyja, Ferenc, aki világhírű zeneszerző és karmester. Közösen megnéztük a templomot, énekeltünk, Zeneszerző Úr nagyszerű orgona kíséretet adott. Reménykedve indultunk tovább, bízva abban, hogy Herbert a fájós lábával legalább Körmendig eljut. Harasztifaluban nagyot pihentünk, megnéztük a templomot és kényelmesen eljutottunk Körmendig. A vasútállomáson magunkhoz vettük a „szenteltvíznek” nevezett pálinkát, amelyet Emi férje, Anti küldött utánunk. Kiderült, hogy meglehetősen feleslegesen, mert a két kis üvegnek a zarándoklat végéig se jutottunk a végére. A templomnál, a közösségi háznál várt Gemziczky Dávid barátom, aki segített elfoglalni az általam már ismert közösségi szállást, megmutatta a templomot, elkísért az étterembe vacsorázni.

3.      nap Körmend – Velence    20 km.

Reggel megjött Németh Atya, plébános úr is, akinek megköszöntük a nagyszerű szállást, majd Dávid barátom elkísért egy kis üzletbe reggelit venni. Jó időben, jó hangulatban folytattuk a zarándoklatot. Herbert is velünk tudott jönni, és ennek nagyon örültünk. A Körmend melletti nagy útépítésen is gond nélkül átjutottunk, nem jelentett gondot a kijelölt út megtalálása. Nádasdon szerencsénkre otthon találtuk Takács László plébános urat, aki igen kedvesen fogadott bennünket, részletesen bemutatta a rotundát és a templomot. Szinte mindent elmagyarázott, a Szent Márton vonatkozásokat is elmondta, hiszen a római időkben erre haladt a Borostyánkő út, Nádasd helyén úti állomás is lehetett, Szent Márton bizonyára megszállt itt. Vaspör érintésével jutottunk el Pusztacsatárba. Csodálatos volt itt a nyugalom, hosszasan pihentünk a szép időben, alaposan megnéztük a zarándokhelyet. Sajnáltuk, hogy itt nincs zarándokszállás. A következő kis faluban, Velencén várt ránk szállásunk gondnoka, Marika, aki vacsorára is vendégül látott bennünket. Megtapasztalhattuk az egyszerű zalai emberek rendkívüli vendégszeretetét, jószívűségét.

4.      nap Velence – Felső Csöde            18 km.

Reggel elbúcsúztunk Marikától, és kellemes, jó időben indultunk tovább. Kényelmes erdei, mezei utakon elhaladtunk Zalaháshágy mellett, míg a többiek pihentek Emivel elmentünk megnézni a 900 m-re álló, szépen felújított műemlék templomot. Kár, hogy csak kívülről tudtuk megnézni. Zalalövő előtt átkeltünk a 86-os út elkerülő szakaszának építkezésén. Budafán áthaladva, Zalapataka Szent Anna temploma mellett tartottunk kis pihenőt. Zalalövőn, megnéztük a templomot, találkoztunk Horváth István plébános úrral, vásároltunk, majd indultunk tovább. Csödén egy nagyszerűen berendezett, 10 fő befogadására alkalmas magánházban aludtunk, szinte luxus körülmények között.

5.      nap Felső Csöde – Kercaszomor     21 km.

Csödén este is, reggel is azt ettük, amit Zalalövőről magunkkal vittünk. Reggel lógott az eső lába, de csak közvetlenül Szatta előtt kezdett esni. Egy üresen álló porta pajtájába húzódtunk az eső elől, és ott reggeliztünk. Gyenge esőben haladtunk, a fű mindenhol vizes volt, ismét átázott a bakancsunk. Herbert bokája ismét megbicsaklott, de Emi bokarögzítőjének hála tudta folytatni a zarándoklatot. Mire elértük a Kerka völgy első faluját, Ramocsát már nem esett. Kerkáskápolnán pihentünk, a helyiek finom bodza lével is megkínáltak. Magyarföldön néhányan megnéztük kívülről az érdekes modern fatemplomot. Kissé fáradtan értünk Kercaszomorba, ahol az önkormányzat által üzemeltetett turistaszálláson aludtunk. Előzetesen rendelhettünk vacsorát. Ez azért volt fontos, mert nap közben sehol se találtunk nyitott boltot, így semmit se tudtunk venni. Szerencsénkre a szállás a településnek a határhoz közeli szomoróci részén volt, így nem kellett letérnünk a Szent Márton útról. Szomoróc az a község, amely az első világháború végén fegyverrel védte meg magát, hogy Magyarországon maradhasson. A II. világháború után ezt vasfüggönnyel és elzártsággal hálálta meg nekik a diktatúra.

6.      nap Kercaszomor – Kebeleszentmárton (Kobilje)             22 km.

Reggel egy kölcsönbe kapott, rozoga biciklivel elkerekeztem a másik falurészbe, Kercába, a boltba. A falu csendes volt, lassan kelt fel a Nap is, ködfoltokon suhantam át. A boltos hölgy igen kedves volt. Lényegében mindent megvehettem, amit akartam, bár sok minden nagyon egyszerű és igénytelen volt. Olyan elemeket tudtam venni a fényképezőgépembe, amelyekkel csak egy-két képet tudtam készíteni. Jó időben léptük át az országhatárt, a mi oldalunkon néhány tábla emlékeztetett a népek közötti barátság fontosságára, Szlovénia felől semmi se jelezte, hogy itt van vége az országuknak. A Szent Márton utat jelölő sárga sáv helyett itt sárga kör a jelzés, de ritkasága miatt meglehetősen nehezen követhető. Szombaton reggel kevés emberrel és kevés gépkocsival találkoztunk. Domonkosfán kis kitérővel elértük az evangélikus templomot, majd kevéssel odébb a Szent Márton templomot. Embert nem láttunk, így sajnos egyik templomba se tudtunk bemenni. A Szent Márton út, a határ túloldalán, azzal közel párhuzamosan halad, alapvetően magyarok lakta falvakon keresztül. Szerdahelyen az önkéntes tűzoltók otthona mellett reggeliztünk, Pártosfalván némi élelmiszert vásároltunk, a boltos kisasszony jól beszélt magyarul. Északnyugat felől komor fekete felhő fenyegetett, de Kisfaluban egy helyi férfi megnyugtatott, hogy ez tőlünk északra fog elhúzni a Balaton irányába. Igaza volt. Szentlászlón egy kerthelyiségben pihentünk, kávéztunk, majd úgy indultunk tovább Kebele felé, hogy nagy zivatar kergetett. Elkezdett esni, villámlott, de szerencsénkre ez a zivatar tőlünk délre húzott el, minket csak a széle ért el. Kebelén a templom nyitva volt, örültünk, hogy behúzódhattunk az eső elől. Kisvártatva megjött a 83 éves Emil bácsi, aki Juliska feleségével az egyetlen magyarul tudó család. Lojze Ratnik plébános úr kérte fel tolmácsolásra. Az Atya barátságosan fogadott, finom hideg ételekkel kínált, majd az esti szlovénnyelvű szentmise után pazar vacsorával vendégelt meg bennünket. Az Atya tipikusan nagyszerű és nagyszívű vendéglátó. Ő szervezte meg, hogy Elizabeta a vendégházában adjon nekünk szállást.  Szállásadónk rendkívül szívélyes volt, a kényelem mellett még süteménnyel és gyümölccsel is kényeztetett bennünket.

7.      nap Kebele – Dobronak Lendvavásárhely            7 km.

Vasárnap volt. Reggel elmentünk a szlovén nyelvű szentmisére, majd a plébánián az Atya fejedelmi reggelivel kényeztetett minket. Felmentünk a városkától délre fekvő szőlőhegyre, a Szent Márton kápolnához. A Nap szépen sütött, csend és nyugalom vett körül bennünket. Itt bizony nem találtam az utat. Rövid szakaszon a Szent Jakab út kagyló jelét követtük, majd minden jel eltűnt. Az erdőben keresgéltem az irányt, szerencsére viszonylag hamar kiértünk az országútra. Innen láttuk úti célunkat, könnyedén besétáltunk a településre. Az eltévedés következtében sokkal rövidebb úton, sokkal gyorsabban megérkeztünk. A Szent Jakab közösségi házban kaptunk egyszerű, de kényelmes szállást. Délután Stihec Simon fiatal plébános úr autóval elvitt bennünket a közeli Radamosra, ahol búcsúval emlékeztek az 1947-ben történt Mária jelenésre. Rózsafűzért imádkoztunk, keresztutat jártunk és szentmise is volt. Minden két nyelven, szlovénül és magyarul. A helyiek természetesnek vették, nem akadtak meg rajta, csak nekünk, szép számú magyarországiaknak volt így nehezen érthető, bár a magyar nyelv kissé előnyt élvezett. A szentmise főcelebránsa Lendváról József Atya volt, aki a plébánián számunkra tartott vacsorán is részt vett.

8.      nap Dobronak – Mártonhely        24 km.

Plébános úr reggel bemutatta a templomot és bőséges reggelit is tálaltak nekünk, de Ő nem ült közénk. Az Atya érdekes módon zavarban volt velünk szemben, mert bár minden jóval ellátott bennünket, de mégis távolságtartó volt, nem tudott nyitott lenni felénk. Jó időben, szép napsütésben indultunk utolsó nagyobb gyaloglásunkra. Először elgyalogoltunk a közeli Bakónaki tóhoz – érdekes, hogy ilyen nevű tó Nagykanizsa mellett is van – ahol előző nap, vasárnap búcsú volt. A tájékoztató állomáson egy hölgy elmesélte, hogy az ő testvére jelölte ki a Szent Márton út szlovéniai szakaszát. Bizony néhol nagyon nehezen követhetők a jelek, ezen a napon többször is elkeveredtünk. A tó felett, a Szent Víd kápolnánál önkéntesek gyűjtötték a szemetet. A forrás vízéből egy közelben lakó magyar házaspár kannákban vitte a vizet. Az út hol szőlők és gyümölcsösök között, hol erdőben, hol rétek és gabonatáblák mellett vezetett, a jeleket néhol rendkívül nehezen lehetett követni. Többször kisebb kitérőket kellett tennünk, mert nem találtuk az utat. A Bogojina melletti érdekes, modern templom messziről víztoronynak tűnik. A Mennybemenetel templom nem csak a tornya miatt érdekes, de belülről is aszimmetrikus a két hajója. A templomot a két világháború között már egy neves szlovén tervező építette. A templom mellett nagy pihenőt tartottunk, szép napsütésben folytattuk az utunk. Ismételten el-el vesztettük a jeleket. Az egyik szőlőben dolgozó traktoros, akinek Sárközi a neve és cigánynak mondta magát igazított útba, arra, amelyen a szántók között Ő is eléri a traktorával az országutat. Nagyon fáradtan értünk Alsómarácra – láthatóan kedvelt fürdőhely –, ahol már csak nekem volt kedvem bemenni a főtéren álló evangélikus templomba. Nehezen és későn értünk Mártonhelyre, ahol várt ránk Ilonka néni, aki a településen egyedül tud magyarul. Boldog volt, hogy segíthet nekünk, de nagyon csodálkozott, hogy olyan későn és gyalog érkeztünk, mert Ők úgy gondolták, hogy kocsikkal, vagy autóbusszal utazunk. A közösségi házban kaptunk szállást, a plébánián finom vacsorát. Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, de Plébános Urat nem láttuk. Ez volt a legnehezebb napunk, a leghosszabb gyaloglás, ennek a végén fáradtunk el a legjobban, szerencsénkre  viszont az időjárás végig jó volt.

9.      nap Mártonhely – Muraszombat, hazautazás        4 km.

Felkeléskor még sütött a Nap. Elmentünk szentmisére, majd a plébánián hatalmas reggelit kaptunk. De se a miséző pappal, se a Plébános Úrral nem találkoztunk. Nagy szeretettel búcsúztunk vendéglátóinktól. Mire elindultunk a közeli, kb. 5-6 km-re fekvő Muraszombat felé gyenge eső kezdődött. Ismét elő kellett venni az esőkabátot. Hol jobban, hol kevésbé, de nem nagy intenzitással esett, sőt rövid időre el is állt. 11 körül érkeztünk Muraszombatba, délután 3-ra vártuk a Szombathelyről értünk küldött buszt. Muraszombatban azután szakadt az eső, városnézésről szó se lehetett. Szerencsénkre véletlenül rátaláltunk a buszpályaudvarra, ide húzódtunk be. Hiába vártuk, hogy elálljon az eső. Kettőkor átmentünk a Székesegyházhoz, rövidesen megérkezett a buszunk, kényelmesen és gyorsan jöttünk haza Szombathelyre. Az eső az egész úton végig esett. Elgondolni is rossz, hogy mi lett volna velünk, ha egy nappal előbb, a legnehezebb napunkon jön ez a rettenetes eső!

A lelki élmények:

A napi beszámolókból – amely kivonata a többek által írt naplóknak – is kiderül, hogy zarándoklatuk nem a mindennapi ima nagy mennyiségétől emlékezetes. Azt sem tudtuk, és nem is akartuk megszervezni, hogy a helyi hívő közösségek mindenhol programmal várjanak, hogy minden templom nyitva legyen előttünk. Egyszerűek voltunk, mint ahogy Szent Márton is így járhatta útját. Mégis minden nap csodálatos lelki élményekben volt részünk, így mindnyájan gazdagodva térhettünk haza.

Elsősorban a találkozások jelentettek lelki élményt. Szinte kivétel nélkül mindenki szeretettel volt irányunkban. Igaz, mi is igyekeztünk szeretettel, nyíltan, udvariasan, a másikat megbecsülve közelíteni mindenkihez. Különösen kedves volt azoknak az egyszerű embereknek a kedvessége, szeretete, vendéglátása, akikkel korábban soha se találkoztunk, és akikkel valószínűleg nem fogunk soha se találkozni a jövőben. Nagy élmény volt a papokkal való találkozás is. Bizonyára még közöttük is volt olyan, aki nem igazán értette, miért is gyalogolunk annyit? De amikor találkoztunk, akkor segítőkészek voltak, a közvetlen emberi kapcsolat jobban megnyitja a szívet, mint egy e-mail, vagy telefon. Végül jó volt templomokat meglátogatni, még ha sokukat csak kívülről láthattuk is. Őseink hite és buzgósága sugárzott a falakból.

Lelki élmény volt az is, hogy egymásra figyeltünk. Senki se gyalogolt csak a saját tempójához igazodva, a pihenésnek és az étkezéseknek a rendjét is az szabta meg szüksége van-e rá valamelyikünknek? A nagy létszám nem akadályozta ezt az egymásra figyelést, nem alakulhattak ki elzárkózó csoportok, klikkek sem. Ugyanakkor senki se érezhette magát magányosnak, társtalannak. Bárkinek volt gondja, többen is siettek a segítségére.

És az is felemelő volt, hogy mindig vidámak voltunk. Se a fáradtság, se más nehézség nem vette el a hitünket, a kitartásunkat. Egymás biztattuk jókedvvel, nem kritizálgattuk társainkat.

A gyalogos zarándoklat nehézségei, javaslataink az útvonal fenntartóinak:

A gyalogos zarándoklatnak alapfeltétele, hogy legyen egy út, legyenek szállások és legyen megfelelő ellátás.

Út van, és a végighaladáshoz szinte elengedhetetlen jó térkép is van. A zarándokkönyv ebben rendkívül jó segítség. Nehézség az, hogy egyes szakaszokon az út oly mértékben benőtt, hogy embermagasságú csalánon és tüskés indák kusza hálózatán kell átverekednünk magunkat. Arra kell gondolnunk, hogy ha évente két alkalommal valaki korszerű bozótirtóval végigmenne azon a néhány száz méteres szakaszon, akkor nem akadályozná ez a nehézség a zarándokok előrejutását. Néhány helyen egyszerűen kivitelezhető, tehát nem túl költséges áthidalások építésével kellene lehetővé tenni a patakokon való átkelést. A felfestett jelek bizonyos szakaszon követhetetlenek. Szombathely és Ják között a Szent Márton út sárga jelzése együtt halad a kék jellel. Ez azonban a zarándokkönyv térképén nincs feltüntetve. Ennél nagyobb baj, hogy az erdőben a kék jelek szépen karbantartottak, de sok helyen látszik, hogy egy másik jelet átfestettek, mintha pont a Szent Márton út sárga jelét akarták volna eltörölni. A zarándok bizonytalanná válik, hogy nem kellett volna-e eltérnie? Azután megint van egy sárga jel, majd hosszasan ismét csak a lefestett jeleket látja. Nehéz megbízni abban, hogy a jó úton jár. Szlovéniában azután még vegyesebb a kép. Bizonyos szakaszokon jól követhetők a sárga körök. De ebben az országban minden turistaútnak piros kör a jele, tehát néhol a piros kört kell követni. Néhol azután minden jel eltűnik. Az út jelölése álapjában véve kiváló, de több helyen mégis elfogadhatatlan. Mindkét országban lehet találkozni nagyméretű információs táblákkal, melyekről megtudható, hogy akár Toursig is el lehet zarándokolni. De hogy a következő települést hogyan kell elérni, az ezekről a feltehetően EU pályázatból készíttetett méregdrága táblákról nem olvasható le. Jó lenne azután, ha minden ilyen nagy táblánál lenne gondozott, fedett pihenőhely, esőbeálló, mert ez sincs mindenhol. Az úton pedig sok-sok kis irányjelző táblára lenne szükség, ezeknek a rendszerét is ki kellene dolgozni. Az út több helyen keresztez nagy útépítéseket. Ezeken a helyeken gondoskodni kell az új helyzethez alkalmazkodó új útvonal kitűzéséről, kijelöléséről és az új szakasz térképen való ábrázolásáról.

A meghirdetett utakhoz hozzátartozik, hogy a teljesítés igazolásához legyen pecsétgyűjtő füzet, legyenek pecsételő helyek és azokon legyen pecsét is. A pecsételő füzetünk is méltatlan volt Szent Mártonhoz, de több helyen nem találtunk pecsételő helyet, illetve volt ahonnan ellopták a pecsétet. Számunkra nem volt létszükséglet a pecsételés, de ha azt akarjuk, hogy minél több zarándok induljon el ezen az úton, akkor ezt az egyszerű problémát mindenképp meg kell oldani.

A Szent Márton út általunk bejárt szakaszán zarándokszállás nincs! A zarándokszállás jellegzetessége, hogy egyszerű, de barátságos, hogy könnyen elérhető, az útvonalon található, lehetséges előre bejelentkezni, de mindig nyitva van, mindenkor befogadja a zarándokokat. Jó, ha egyszerű étkezést is tud nyújtani. Mindenképp mérsékelt árúnak kell lennie. Kívánatos lenne, hogy minden olyan településen legyen ilyen zarándokszállás, amelyen áthalad az út. Ilyen szállások azonban az egyik településen sincsenek! Az eszményre legjobban a plébániák közösségi háza hasonlít, de csak néhol van ilyen, és nem állnak minden zarándok rendelkezésére.

A zarándok nem követel különleges ellátást, nincs szüksége reprezentatív vendéglátóhelyekre. Sok településen azonban semmilyen vendéglátóhely sincs, de még megfelelő nyitva tartású élelmiszer bolt sincs. Félő, hogy ma még nincs annyi gyalogos zarándok, hogy nagy bevételt jelentsenek a szállást és ellátást nyújtóknak, de a jelenlegi helyzet nem csábít, inkább elriaszt.

Javaslataink egyházi vezetőink felé:

Mi a hivatalosan meghirdetett Szent Márton zarándokúton jártunk. Több más zarándokút is létezik, Szent Jakab út, Mária út. A média azt terjeszti, hogy manapság egyre népszerűbbek ezek a zarándokutak, a vallási turizmus egyre nagyobb kereteket ölt. A Szent Márton utat egy magánvállalkozás hozta létre és tartja fenn.

Ha ez az út Szent Márton nevét viseli és a rajta járók zarándokok és nem turisták, akkor tisztelettel azt javasoljuk egyházi vezetőinknek, hogy az Egyház vegye kezében a zarándokutat, támogassa és segítse a zarándokokat. Ismerje el sajátjának ezt a ma egyre népszerűbbé váló vallásgyakorlatot.

Az első és legfontosabb az erkölcsi elismerés és támogatás. Minden zarándok mondhassa el, hogy ő valóban elismert zarándok és nem egyszerű turista. Egyszerűen megoldható segítség lenne, ha a megfelelő minőségű zarándok pecsételő könyv egyben egyházi ajánlólevél is lenne. Ugyancsak nem jelenthetne különösebben bonyolult feladatot annak megoldása, hogy minden útba eső plébánia pecsételő hely legyen, vagy településenként egy olyan megjelölt ház, ahol idős, általában otthon tartózkodó hívő él.

Ugyancsak segítség lenne, ha a zarándokkönyvből megtudható lenne az is, hogy a templomok miképp nézhetőek meg belülről. Talán megoldható lenne, hogy a pecsételő könyvvel, azaz egyházi ajánlólevéllel rendelkezők a pecsételő helyen átvehessék a közeli templom kulcsát is.

A legnagyobb gondot oldaná meg és ezért a legnagyobb segítség lenne, ha lennének kijelölt zarándokszállások. Ezek működhetnének felhagyott plébániaépületekben, iskolákban, vagy gazdátlanná váló magánházakban is. Nem a papok dolgát, nem az Egyház kiadásait szeretnénk növelni, nem gondoljuk, hogy e házak üzemeltetését az Egyház végezze. De, ha zarándokútról van szó, ha testvéreink zarándokolnak azokon és az Egyház a zarándoklást elismerésre méltó tevékenységnek ismeri el, akkor Isten segítségével és az egyházközségek hívő közösségének összefogásával talán ez a nehéz feladat is megoldható!

Ugyancsak nem lenne nagy munkaigényű és nagy költségű, ha a zarándokkönyv kibővülne az adott szakaszra ajánlott imákkal, énekekkel. Jó lenne, ha minden templomnál megfelelő tájékoztató táblákkal találkozhatnának a zarándokok.

A mi kis csodánk:

Beszámolóm elején megígértem kedves olvasóimnak, hogy ezt kissé bővebben is kifejtem. Kérem, hogy mindenki olvassa érdeklődéssel!

Történt, hogy Szombathelyen, a vasútállomáson Andinál egy számára ismeretlen fiatalember csoportos jegyet vett Celldömölkig. Andi készségesen segített a jegyvásárlásban, a megfelelő űrlap kitöltésében. Amikor a fiatalember megkapta a jegyét, akkor Andi a pénztáros kedvesen kiszólt az ablakon: „Fiatalember, most már nyugodtan utazhatnak!” Az ismeretlen visszakérdezett: „Miért, Ön nem nyugodt?” Erre Andi röviden elmondta, hogy zarándokútra készülünk, és nem tudjuk, hogy Szlovéniában hogyan lesz szállásunk?

Az ismeretlen elment, de nem felejtette el ezt a problémát. Megkereste ismerősét Kissné Köles Erika képviselő asszonyt, aki a magyar Parlamentben a szlovénséget képviseli. Képviselő Asszony ezután felhívta a Konzul feleségét. Ő beszélt az urával. Konzul Úr a szlovén államelnökkel, Elnök Úr a Muraszombati Püspökkel, Püspök Úr pedig megkérte illetékes plébánosait, hogy segítsék a magyar zarándokokat, nyújtsanak szállást és némi étkezést. Így azután szállásunk is, bőséges vacsoránk és reggelink is kerekedett, és mindenhol nagy-nagy szeretettel vettek körül bennünket!

Az ismeretlen fiatalember Szombathelyen szolgáló pap, Ipacs Bence, a szőllősi Jézus Szíve plébánia káplánja!

Hát igen, milyen nagy ereje van egy vasúti pénztárban kimondott kedves mondatnak!

Hálaadás:

Egy zarándokút végén nyilvánvalóan az első köszönet a Jóistennek szól. Mert lehetővé tette számunkra a kitűzött cél elérését. Védelmezett és oltalmazott bennünket. Számtalanszor, számtalan jel mutatta, hogy kedves előtte vállalkozásunk és segíti azt. Minden terv szerint sikerült, minden komoly bajtól megóvott bennünket. Az apróbb nehézségek csak arra szolgáltak, hogy emlékezetesebb legyen ez a zarándokút. Érezhettük, hogy Isten tenyerén élünk, Uram hála legyen ezért Neked!

Hálát kell adnunk Szent Mártonnak is, aki közel kétezer év után is egységbe tudja szólítani azokat az embereket, akik az Ő vándorútja mentén élnek. Aki figyelmesen jár ezen a zarándokúton az bizonyosan megérzi a Szent ma is élő és jelenlevő szellemiségét.

Hálát adunk minden segítőnkért, papokért és egyszerű emberekért, akik készségesen, vidáman, jó szívvel adták nekünk, legkisebbeknek azt, amire akkor és ott szükségünk volt.

Hálát adunk Uram azért is, hogy társakat adtál ez útra nekünk! Emit, aki az ötletadó volt, és aki korábbi zarándokútjainak tapasztalataival rendkívül értékes segítséget adott nekünk, mindnyájunknak. Andi rendkívül buzgó volt a szervezésben, tolmácsolásával lehetővé tette, hogy Herbert és Sandra velünk jöhessen. Kati minden helyzetben nyugalmat és kitartást árasztott mindnyájunkra. Segített abban, hogy semmilyen nehézség láttán se tántorodjunk meg. Herbert példát mutatott arra, hogy a fájdalmat és a szenvedést is derűsen lehet elviselni. Nem gondoltuk, hogy olyan kitartó lesz, legyőzi fájdalmait és mindig csak derűt sugároz ránk. Kiváló segítője volt ebben Sandra, aki szintén mindenkor, minden helyzetben mosolygós volt és mindnyájunknak jólesett, amikor harsány hangon fejezte ki elégedettségét.

Hálát adok Uram társaimért azért is, mert mindenkor elviseltek. Azt is, amikor nehezen találtam meg a jó utat, vagy akkor is, amikor eltévedtem. Példája volt ez a zarándokút egész életünknek, hiszen mindnyájan sokszor nehezen találjuk meg az utat, és olykor el is tévedünk. Csak Te légy velünk mindenkor!

És e beszámoló megfogalmazója hálát adok azért is, ha lesz olyan türelmes lélek, aki végig olvassa ezt a hosszú írást. Akiben értelemszerűen nem éledhetnek fel azok az emlékek, amelyek bennük, zarándokokban mindig megerősödnek, amikor életünk ezen szép élményére visszagondolunk.

 

A beszámolót megfogalmazta:

Hamza István

2015. augusztus 1. (szombat) 9:00