Kerékpárral Szent Márton nyomában


kerékpárral szent márton nyomában2015. június 5-én avatták fel a Szombathely-Pannonhalma közötti Szent Márton Kerékpáros Zarándokútvonalat. Így már nem csak gyalog, hanem két keréken is nyomába eredhetünk térségünk Szent Mártonos emlékeinek.



kerékpárral szent márton nyomábanHosszú évek óta létezik a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal. Ezen akár gyalog, akár két keréken járhatjuk végig azokat a helyeket a kontinensen ahol vagy megfordult Szent Márton vagy őriznek valamilyen hagyományt, szokást, emléket a savariai születésű szentről. Szombathely a kiindulópontja ennek a több ezer kilométer hosszú útvonalnak, ahogy a nemrég felavatott kerékpáros útvonalak is.

Hosszú évek előkészítő és tervező munkája után került sor június 5-én Pannonhalmán a kerékpáros útvonal avatására. A rövid sajtótájékoztató keretében Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Marketing Igazgatóság vezetője kiemelte: egyre népszerűbbek hazánkban a kerékpáros útvonalak. De arra még a kontinensen is kevés a példa, hogy összekapcsolják a kerékpáros turizmust a vallási élményekkel, szent helyek felkeresésével. Aigner Géza répcelaki plébános bemutatta azt a térképet, amelyet kifejezetten a kerekezőknek készítettek, hogy segítsenek számukra a Pannonhalma-Szombathely közötti távolság legyőzésében, megtalálják a Szent Mártonos emlékeket, az adott térség szakrális kincseit.

Az útvonal első hivatalos tesztje is megtörtént. Útnak indultak ugyanis pénteken Pannonhalmáról a Vasi Múzeumbarát Egylet Természetjáró Szakosztályának tagjai Rábai Péter vezetésével. Első nap Soborig, második nap Répcelakig tekertek. Finis vasárnap dél körül Szombathelyen.

És mit láthatunk az úton? Csak néhány példa. Kezdjük Szombathellyel, amely Szent Márton szülővárosa.  Látogassuk meg a Szent Márton-templomot. Itt áll az a kápolna, amely a szent szülőháza fölé épült. A templomban őrzik a szent ereklyéjét is. Térjünk be a Székesegyházba is, ahol egy hermában is őriznek egy darabot a szent földi maradványaiból. Nem mellesleg  a csodálatos építmény egyike hazánk legnagyobb templomainak, amely értékes barokk kincseket, festményeknek is az otthona. A Püspöki Palota, a Sala Terrena, az Egyházmegyei Könyvtár, az Egyházmegyei Kincstár és Múzeum szintén jó célpontja lehet egy szombathelyi kirándulásnak. Folytatás a régi 86-os útvonalon Répcelakig.  Ezen útvonalon ajánljuk mindenki figyelmébe a vámoscsaládi Szent Márton-templomot, a Répcelaki Plébánia területén kialakított Szent Márton ösvényt vagy a répcelaki Szent István templomot, annak is az üvegablak terveit, amelyeken Szent Mártonnak a Magyar Királyság történetében betöltött szerepének néhány jelenete elevenedik meg. Aki továbbhalad az pedig Pannonhalmáig ér, ahol keresse fel az apátságot, útközben pedig a kistelepülések értékes ásványvizeinek kóstolása és a szép táj, a szanyi vagy az árpási templom megtekintése ígér felejthetetlen perceke.

További képek megtekinthetők: 

https://www.facebook.com/RepcelakPlebania/photos/a.857285014344308.1073741867.788932804512863/857285074344302/?type=3&theater

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.857857434287066.1073741869.788932804512863&type=3

http://tv.gyorplusz.hu/article/zarandokut-kerekparon-.html?rss